Kilátó a Csatár-hegyen
Beküldte szerk -
A Balaton-felvidék, a Bakony megannyi természeti szépségének, értékeinek megismertetésében mind példamutatóbban vesz részt a HM Veszprémi Erdőgazdasága, a VERGA Rt. A gondjaira bízott természeti környezetet egyre több, közcélokat szolgáló létesítménnyel gazdagítja.
Az utóbbi években, de különösen tavaly, az ökoturizmus, a természetjárás, a kirándulás, a szórakozás, sportolás, az ismeretszerzés feltételeinek tudatos bővítésére úgy kötelezte el magát, hogy ez korántsem tartozik gazdasági feladatkörébe. Ebben persze nem kis része volt, van annak is, mondotta lapunknak Kulcsár Zsolt, a cég vezérigazgatója, hogy a részvénytársaság tulajdonosa minden esetben támogatta kezdeményezéseit, s hogy immár az állam is megteremtette azokat a forrásokat, amelyekből - pályázatok utján - környezetünket védő, ápoló, fejlesztő beruházások sora valósulhat meg.
A természetjárók egyre növekvő tábora a közelmúltban vehette birtokba a veszprémi Csatár-hegyen a csodálatos panorámát nyújtó új kilátót, amely 367 méterrel áll a tengerszint felett, 12,6 méter magas, és csaknem 12 millió forintba került. Ebből 8,8 milliót állami támogatásként nyertek el, félmilliót Veszprém önkormányzata adott, míg a többit saját erőforrásból biztosították az új kilátóhoz, amely az életveszélyessé vált s lebontott régi helyébe épült. Nem sokkal korábban egy másik kilátó is megépült Eplény közelében, az Ámos-hegyen, a VERGA Rt. és az eplényi önkormányzat közös kezdeményezésére, az FVM Állami Erdészeti Szolgálatának, valamint a Veszprémtej Rt.-nek a támogatásával. Egy pihenőerdőt is kialakítottak itt sétautakkal, és egy 10 állomásos tornapályával.
A beruházás 40 millió forintba került. A múlt év krónikájához tartozik az Ajka melletti Hubertus Erdei Iskola létrejötte is. Az egykori vadásztanya az FVM Erdészeti Hivatalától nyert ugyancsak 40 milliós pályázati forrás segítségével változott át erdei iskolává. Az idei tanévben már folyamatosan fogadja az érdeklődőket, többek között az iskolai osztályokat. (népszabadásg)