Múzsák a várban

A Művészetek Háza által szervezett, Múzsák a várban sorozat 2004-ben a kilenc múzsa kortárs irodalomban fellelhető szellemével foglalkozik. A sorozatban az Urániával, azaz a csillagászattal foglalkozó részben Grandpierre Attila új világmodelleket, csillagászati kérdéseket tárgyaló kötetét mutatják be február 4-én, szerdán este hat órakor. Az est második felében videó vetítéssel is meglepik a közönséget. A vendéggel Fenyvesi Ottó költő, főszerkesztő beszélget. Tovább >>>

Grandpierre Attila tanulmányait az ELTE TTK, fizikus-csillagász szakán végezte. Jelenleg az MTA Csillagászati Kutató intézetének tudományos főmunkatársa, az akadémia Csillagászati és Űrfizikai Bizottságának tagja. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy tudományos munkája mellett a Vágtázó Halottkémek együttes énekese, zeneszerzője, szövegírója. A fizikai tudományok kandidátusa.

Több magazin munkatársa (Harmadik Szem, Kapu, Természetgyógyász Magazin, Elixír) ezenkívül a World Futures és a Noetic Journal szerkesztő bizottságának tagja.
Eddig megjelent művei között szerepel a A mindenség őrjítő varázsa (versek), Emeletes mesehajó - eleven versfa (versek); Az élő világegyetem könyve.

Rovat: