Robbanás Balatonfűzfőn
Beküldte szerk -
Robbanás történt csütörtökön reggel egy pirotechnikai eszközöket gyártó balatonfűzfői üzemben, két munkás súlyosan megsérült, állapotuk válságos. Testfelületük több mint 90 százaléka megégett. Csütörtökön reggel hat óra negyven perckor érkezett a bejelentés a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletére, miszerint robbanás történt a pirotechnikai eszközöket gyártó balatonfűzfői Nike Fiocchi Kft. egyik üzemegységében. Tovább >>>
Amint Lublói Géza ügyvezető igazgató elmondta, az egyik dolgozónak sikerült elhagynia a helyiséget, a másikat a tűz helyi lokalizálása után mentették ki. Az egy kilométerre lévő tűzoltóság egységei gyorsan kiérkeztek és sikerült teljesen eloltani a lángokat. Az itt dolgozók több évtizede végzik ezt a munkát, tapasztalt, megbízható kollégaként ismerték őket, és egyelőre nem tudják, mi lehetett az oka a tűzijáték-szerelés közben történt robbanásnak a fűzfői gyár területén.
A két dolgozót elsődlegesen Veszprémben látták el, majd azt követően vitték őket a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház égés-sebészetére. Jakabos Péter, az osztályt vezető főorvos a Magyar Rádiónak elmondta, mindkettejük állapota válságos, pillanatnyilag is életveszélyben vannak. Az áldozatok testfelületének több mint 90 százaléka megégett, de a tűz súlyosan károsította a lágy részeket, valamint a légutakat is. A sérültek töréseket is szenvedtek, így többek között koponyájuk is roncsolódott.
A robbanás körülményeit, okait a helyszínen tartózkodó szemlebizottság vizsgálja. (magyar rádió online)