Rendszám és forgalmi nélkül
Beküldte szerk -
A megyeszékhelyre nem jellemző, hogy úton-útfélen roncsautókba botlik az ember, mert a közterület-felügyelők rendszeresen elszállíttatják ezeket a járműveknek már aligha nevezhető négykerekűeket. Évente 50-60 ilyen gépkocsi kerül ki a városszéli telephelyre, ahol további sorsukra várnak.
Az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásáról szóló rendelet hétéves múltra tekint vissza. Ennek a következetes betartásának köszönhetően kevés rendszámtábla nélküli, kivert szélvédőjű, leengedett gumijú autó díszeleg a városban, nem úgy, mint más településeken. Persze van, ahol még ennél is előbbre járnak. A tengerentúli példával Mazák György tanácsnok, a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke szolgál:
- Kanadában meghatározzák, hogy páros, illetve páratlan napokon az út melyik oldalán kell állniuk a járműveknek, így tehát naponta kell mozgatni a kocsikat. Aki ezt nem teszi meg, bírságra számíthat. Akik csak hétvégén használják a kocsijukat, s megunják a tologatást, a város külső peremén keresnek maguknak parkolót, vagy garázsba teszik járművüket. Így jut hely a parkolókban azoknak, akiknek naponta kell használniuk autójukat.
Ami a kocsik egyik parkolóból a másikba való átállását illeti, ez Veszprémben is megy, csakhogy itt azért, hogy a közterület-felügyelők elől elrejtsék a kocsit. Ezzel csak időt nyernek, mert ilyen esetben is megkapják a felszólítást a szélvédő alá. Ezek a járművek jelentősen rontják a városképet, mások elől elfoglalják az amúgy is kevés parkolót, s ami a leglényegesebb, ártalmasak a környezetre: az akkumulátorból sav, a motorból olaj kerül az úttestre.
A rendszám nélküli benzinfalókról már régen lemondott a gazdájuk: a jármű forgalmi engedélye lejárt, olyan állapotba került, amire már nem érdemes költeni egy vasat sem. Az elszállítást meg eszük ágában sincs kifizetni! Látszólag könnyebb dolguk van a városüzemeltetési irodához tartozó felügyelőknek, ha rendszám van a roncson, mert akkor a Belügyminisztérium adattárából - jogszerűen - lekérik a tulajdonos nevét. A bökkenő csak akkor van, ha a kocsit még nem írták át, netán már a sokadik gazdája nyúzza. Vagy a tulajdonos elköltözött... Mindenesetre az úgynevezett üzemben tartót felszólítják, hogy vigye el az autóját, mert akár harmincezer forintra is büntethetik. Általában egy-két hetet várnak az elszállítással, hátha mégiscsak szerelőhöz kerül a jármű.
Mazák György elmondta, a város szerződést kötött egy helybeli vállalkozóval, aki telephelyén kilencven napig őrzi a megroggyant állapotba került autót, majd gondoskodik további sorsáról. Ha a tulajdonos jelentkezik, ki kell fizetnie a napi kétszáz forintos tárolási költséget, továbbá a beszállítás díját, ami meghaladja a hatezer forintot.
Tavaly 62 ilyen autót vittek el az utakról - előtte fénykép- és videofelvétel készül -, idén negyvenötnél tartanak. Ez a takarítás a városnak évente úgy 1,3 millió forintjába kerül. Bizonyára megugrik ez az összeg, ha 2007 után sokan nem szereltetik be kétütemű járművükbe a drága katalizátort, hanem inkább rendszám nélkül elhagyják őket valamelyik parkolóban. (napló)