Múlt csütörtök, a megyei könyvtár olvasóterme - a szórólap szerint konferencia és beszélgetés. Kardos Klára pszichológus, Kolti Helga színművésznő, Dr. Papp Sándor egyetemi tanár és Dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész. A téma komoly és vészjósló: szellemi környezetünk állapota.

A szellemi környezetszennyezés jellemrajzáról sajnos lemaradtam, mert egy: elkéstem, kettő: nem ott beszélt róla Kardos Klára pszichológus, ahová meghirdették a rendezvényt, pedig én oda késtem.

Kolti Helga retorikai szempontból kifogástalan szónoklatára érkeztem. A belső szellemi magról beszélt, melynek révén biztosan állhatunk a lábunkon az inneni-onnani szellemi irányzatok áramlásában. Beszéde végén a lelkigyakorlatok modorában szólított fel arra, válaszoljunk magunkban a peroratioként elhangzó indián vers kérdéseire. Az indiánok nagyon bölcs emberek hírében állnak, és ráadásul kultúrájukat nagyrészt lesimázták a sápadtarcúak, így a vers tökéletes választás volt egy ilyen témájú érzelmi érvsorozat lezárására. Valahogy úgy lehetne összefoglalni a költemény lényegét, hogy tudsz-e igaz ember lenni, akár az árral szemben haladva is ezzel? Az egyes szám második személy fontos - megnyílik tőle az ember, őszintébben válaszol, és annyira megilletődik a személyes megszólítottságtól, hogy elfelejti, konferenciára jött.

A lélek után az értelem is megkapta magáét. Dr. Papp Sándor és írásvetítője bátor lépésekkel döngetett végig az emberi gondolkodás történetén. Röpke tizenöt perc alatt ívelték át kettesben a kezdet és vég közötti néhány ezer évet, a hallgatóságot azonban valahol az őskáosz vizeiben felejtették. Aki hallott már a filozófiáról, az "a fil. nagyonröv. tört."-nek érezhette az előadást, aki meg nem értett hozzá, az úgymaradt.

Ezek után a Praznó-show következett, amit én mindig nagyon élvezek, bármiről is szóljon. Tetemes műveltség, humor és a néhol döcögő vicceket is a magasba rántó önironikus stílus. A tartalom nem volt túlságosan mélyenszántó, javarészt kimerült a csúnya, rossz média bűneinek emlegetésében és a ponyvairodalom képződményein való élcelődésben. De élvezetes volt, na.

A "Fogadjuk meg: ha most innen hazamegyünk, nem kapcsoljuk be a tévét, hanem leveszünk a polcról egy verseskönyvet, vagy meghallgatunk egy kórusművet!" mondat kihagyható lett volna. Inkább el tudom képzelni az ilyesmit "Az új világ jó" szekta gyűlésén, mint egy olyan eseményen, aminek legalább a címében benne van a konferencia szó.

Talán a téma volt túl általános, ezért nem jutott túl a "nem olvasunk, válóságsókat nézünk" típusú dohogáson. A rendezvény nem tudta eldönteni magáról, akar-e újat mondani és komolyan mélyére nézni a problémának, vagy csak a kérdéseket ismételgeti, ezért inkább se nem mondott, se nem nézett.