Ballagva a Dimitrov felé, azon filozofáltam, mitől jó Jamie Winchester és Hrutka Róbert kettőse. Hiszen a lemezeket hallgatva nem bravúros a muzsikájuk, az MTV kínálatában nem egy hasonló stílusú csapat hallható, a zenészek pont úgy néznek ki, mint bármely harmincas az utcán. Mondom, a stúdiófelvételeket hallgatva gondoltam mindezt, ahogy első Jamie - Robi koncertemre igyekeztem.

Az előadóterembe lépve kissé kedvem szegte a félháznyi érdeklődés. Megszemlélve a publikumot, javarészt a helyi gimnazisták egy egyetemisták jöttek el a bulira. Ez a muzsika nekik szól: friss, modern, angolul csendül fel (ennek megértése nekik nem okoz gondot) és igényes. Úgy negyednyolc tájban kialudtak a villanyok, aztán Jamie és Robi kísérőzenészeikkel a besétáltak a színpadra. - Sziasztok! - hangzott Jamie félszeg köszönése, a szokásos kedves mosolyával kísérve. Majd úgy folytatta, hogy nekik szokatlan színházteremben játszani. - Szóval, ez nem egy Koncz Zsuzsa koncert! - tette hozzá nevetve, aztán a csapat belecsapott a húrokba. Hát, valóban nem volt az. A zsűri nem viselt öltönyt vagy kisestélyit, a dalokat nem fegyelmezetten, a helyükön ülve hallgatták és bizony együtt énekeltek Jamie-vel. A muzsika sokkal élőbb, mint amit a beat hőskorszakának nagyasszonya produkál mostanában.

Már az első impresszióim arról árulkodtak, hogy a produkció bizony dinamikusabb, mint amit a stúdióban produkálnak a fiúk. Sokszor kifejezetten dögösen nyomták a nótákat, nem egyszer hosszú hangszerszólókkal bővítve ki őket. Néhány lány nem bírt magával, lerohantak a nézőtérről a színpad elé hogy táncolva, énekelve hallgassák Jamie-éket. Ők pedig a negyedórás szünettől eltekintve nem engedtek közönségüknek egy pillanatnyi megállást sem, egymás után zúdították ránk a Strangers-t a Better-t, a Because-t vagy a Believe-et, (Micsoda alliteráció! J) amely most debütált, a nemrégen megjelent Wood and Strings című vonósokkal megtámogatott koncertanyagon. A hallgatóság persze hálás volt: hatalmas ovációval fogadott minden egyes szerzeményt - teljesen jogosan. Jamie, Robi és a többiek hallatlan könnyedén játszottak.
- Ő az első tökkopasz fazon, aki szimpatikus számomra - szólalt meg mögöttem egy srác. Ez így van: Jamie intelligens, mosolygós és zenélni is tud. A mai világban egy kopasz buksinak nem ez az üzenete...

Több mint két óra muzsikát kaptunk ezen az estén. Jamie Winchester és Hrutka Róbert csapata lendületes, virtuóz, sokszor kifejezetten kemény muzsikát produkált, amit jól ellensúlyozott Jamie lágy énekhangja és a jól időzített lírai darabok, melyekből nem lehetett nem kihallani a Beatles hatását. A koncert egyetlen gyenge pontja (már megint) a hangzás volt. Sajnos nem ez az első olyan általam hallott produkció, mikor a közepétől az emelkedő hangerő miatt eltorzul az egész megszólalás.