Dr. Markó László a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Dolgozott a MÁFKI-ban, volt a Veszprémi Vegyipari Egyetem szerves kémia tanszékének vezetője, a MÜKKI igazgatója, az Akadémia kémiai tudományok osztályának elnöke, a VEAB elnöke – jelenleg nyugdíjas professor emeritus. Egyetemi kis szobájában életútjáról beszélgettünk

Index: – A MÜKKI mellett és után milyen egyéb munkát végzett?

ML: – A Magyar Tudományos Akadémia kémiai tudományok osztályának elnöke voltam 1988-tól 1996-ig, ezek után ’96-ban megválasztottak a VEAB elnökének. 2002-óta nem töltök be semmi vezető tisztséget – meg kell mondjam, nem nagyon sajnálom.

Index: – És jelenleg?

ML: – Egyszerű nyugdíjas és emellett „professor emeritus” vagyok (érdemes professzor – a szerk.), ami elvben csak egy cím – de itt lehetek az egyetemen, van egy kicsike szobám, használhatom az internetet, a telefont, tehát nyugodtan tudok a munkámmal foglalkozni.

Index: – Tehát most is dolgozik?

ML: – Természetesen, de nem a kémiai alapkutatást végzem, hanem részben szakmai, részben hobbi-szintű dolgokkal foglalkozom. Mindig is érdekelt a geológia – aktívan űztem is, az első komoly barlangfeltárást a Bakonyban a mi kis csoportunk végezte 1960-ban – és a csillagászat. E két terület és a kémia összekapcsolódásából születtek különböző ismeretterjesztő cikkeim, amelyek egyre szélesebb körre terjedtek ki. Eleinte az élet keletkezésével foglalkoztam – kémikus szemmel vizsgáltam a Föld és az élet történetét. Mit jelent kémikusként foglalkozni ezzel a témával? Egy kémikus számára két baktérium között sokkal nagyobb különbség van, mint az ember és a cápa között – a fejlődési törzsfát tekintve. Egy ideje a kozmikus katasztrófák – a kis égitestek Földbe való becsapódásai – kerültek érdeklődésem középpontjába. Tavaly decemberben megtaláltak a Naprendszerben egy 300–400 méter átmérőjű szikladarabot – amelyről eddig nem tudtak a csillagászok. Az első mérések azt mutatták, hogy 2029-ben nekiütődik a Földnek. Hihetetlen volt az idegesség csillagászati körökben, de ugyanakkor pusztított a cunami is, így ez az ügy nem került a média középpontjába. Ma már tudjuk, hogy ez az aszteroida nem fog a Földdel összeütközni – persze látni fogjuk 2029. április 13-án, alkonyatkor az égbolton. Ám mivel nagyon közel kerül a Földhöz, biztosan el fog térni. Hogy pontosan mennyire, az attól függ, milyen messze megy el a Földtől – de ezt még nem lehet meghatározni. Akár az is elképzelhető – bár szerencsére kicsi a valószínűsége –, hogy az eltérés miatt 2036-ban visszajön, és telibe talál minket. Most épp erről írok egy cikket, illetve annak a valószínűségét elemzem, hogy kisebb aszteroidák milyen gyakran érik el a Föld légkörét, és mekkora bajt tudnak okozni.

Index: – Mindemellett más hobbija is van?

ML: – Érdekel a történelem is, olyan dokumentumokat gyűjtök, amelyek speciálisan jellemzik a magyar történelem egy érdekes korszakát, az 1848 és 1956 közötti időszakot. A Kossuth-bankóktól az 1956-os röpcédulákig sok minden megtalálható a gyűjteményemben. Különböző formákban igyekszem az anyagot feldolgozni, elkezdtem például összeállítani egy olyan „történelemkönyvet”, amelyben sok kép, dokumentum található, amelyekhez rövid szöveges magyarázatok, kommentárok kapcsolódnak.

Index: – Egy kicsit vissza a szakmájához: Önt mi fogta meg a kémiában, milyen szépséget talált benne?

ML: – Az ismeretlen felfedezése benne a szépség, a tudat, hogy olyat találhatok, amit előttem még nem ismert senki. A barlangkutatás is ezért vonzott. A kémiában a variációk száma lenyűgöző, valójában olyan nagy, hogy már viszonylag egyszerű kémiai szerkezetek is annyi változatban építhetők fel, amelynek megvalósításához az egész világegyetemben nincs elég anyag. Vagyis a variációk sora végtelen.

Index: – Mit jelent egy tudományos munkával foglalkozó ember számára az akadémiai tagság?

ML: – Magyarországon nagy ugrást jelent egy ember szakmai életében, megbecsülésében – úgy érzem, nagyobbat, mint kellene. A korábbi központosított működés helyett manapság igyekszünk az új tagok megválasztását demokratikusan intézni, de több a kiváló ember, mint az akadémiai hely, tehát nem egyszerű.

Index: – Mire büszke az életében?

ML: – Hogy őszinte legyek, sokkal többet értem el, mint amit valaha is gondoltam. A legbüszkébb arra vagyok, hogy nagyon sok fiatallal szerettettem meg a kutatást, illetve arra, ami csak indirekte az én érdemem, hogy óriási nagy a családom. Három gyerek, tizenegy unoka, három dédunoka – tizenhét egyenes ági leszármazott.

Index: – Dr. Markó László: Állami Díj, Alexander von Humboldt-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Arany János Közalapítvány Nagydíja, Akadémiai Aranyérem, Príma Primissima-díj, Cholnoky-díj… Mit jelentenek önnek a díjak?

ML: – Zavarba ejtenek. Arany Jánosnak van egy sora erről az Epilogusban: „S több a hír-név, mint az érdem”. Ráadásul a díjak egy idő után vonzzák egymást. Ezt mi Máté-effektusnak hívjuk az Evangéliumban olvasható rész miatt: „Akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” A díjak nem tesznek elbizakodottá, nincsenek otthon kifüggesztve a falra. Én is gyarló ember vagyok, csak igyekszem tisztességes lenni. Nem is vagyok olyan nagyon okos, csak nagyon szorgalmas.