A Játékszín vendége a múlt héten Rátóti Zoltán volt, aki Háy János „A bogyósgyümölcs-kertész fia” című könyvének novelláit adta elő. Háy történetei a hetvenes évek miliőjében játszódnak, s talán ebben is rejlik népszerűségük. Hogy megnyerjük olvasóink, nézőink jóindulatát, ma elég szövegünkben elejteni néhány „hihetetlenül retró” kifejezést – mondjuk, azt mondani: Zsiguli, építőtábor vagy tépőzáras cipő –, és máris ironikus és nosztalgikus mosoly ül hallgatóink arcára.

Ilyen ült az enyémen is a Játékszínben, de nem bántam, mert Háy novelláinak értéke nem merül ki ennyiben.

A bogyósgyümölcskertész apa. Fia meg fiú. Ezek a legfontosabb tulajdonságaik. Sokkal többet nem tudunk meg róluk. Sem Háy János novelláskötetéből, sem a kötet alapján szerkesztett Rátóti Zoltán-estből. Még a fiút sem ismerjük meg rendesen, pedig ő lazán, hanyag stílusban végigmesél egy egész estét.

Elmondja, hogy a faterja felvitte autóval a koleszba Pestre, elmeséli első találkozását a női mellekkel, az első külföldi utazást, az első csalódást, egy végigcsókolózott délelőttöt, mesél a koleszről, a nagymamáról meg a zongoratanárnőről, és hogy a faterja mit mondott a kocsiban, miután elbeszélgetett az igazgatóval. Ilyeneket. A nézők meg hallgatják a gitáros fazont, aki ül velük szemben egy széken, és néha belepenget valami dallamot a szövegbe.

Nem tudom pontosan, kicsoda ez a Rátóti Zoltán által megformált figura, aki fiatalkora eseményeit adja nekem elő. Visszaemlékszik, tehát nyilván öregebb, mint a történetekben szereplő énje, ugyanakkor stílusa annyira naiv és kamaszos, hogy pontosan ezt az alakot képzelem a történetekbe. Úgy mesél, mint aki éppen most csodálkozik rá a dolgokra, mint aki nem is tudja, hogyan fejezze ki magát, közben meg elejt néhány olyan zseniális mondatot, mint az első nagy csalódás utáni gondolat: „Álltam a tiszta bécsi gassén: előttem volt a nagyvilág. És nem volt előttem semmi.”

A siker titka talán éppen ott van, hogy nem megfogható igazán a figura. Csak egy fiú, akivel olyan dolgok esnek meg, mint bárki mással. Én például nem akartam gitáros lenni, mint ő, de vágyaim nekem is voltak, nem csókolóztam építőtáborban, de emlékszem egy nyaralásra szüleim barátainak gyerekével…, és a szerelmem sem Bécsben dobott ki, de kidobott.

Rátóti Zoltán estjén mindezt jó megélni újra, és jó tudni, hogy nem vagyok egyedül, mert a bogyósgyümölcskertész fiával ugyezek történtek meg egyszer.