Nórika mindig mosolyog. Bele az arcodba. Jön-megy, keres-kutat, néha talál. És ír. Néha sokat. Most jelent meg első kötete, a Vénusz-dombi mesék, mely a Veszprém Indexen megjelent írásainak válogatását tartalmazza. A helyzet adott volt, elkészítettünk az első veszprém indexes „Köztünk vannak”-ot.

Index: – Hogyan kerültél az index.veszprem.hu-hoz?

Szegedi Nóra: – Olyan rég volt, hogy már nem is emlékszem rá pontosan. Azt hiszem, érettségi után egy évvel történt. A Veszprémi Estben volt egy hirdetés, hogy „Van véleményed? El mered mondani? Jelentkezz újságírónak az index.veszprem.hu-hoz!”. Én jelentkeztem. Egy bemutatkozó levelet kellett írni, és én a Bem utat Káózó (?) levélről írtam egy történetet. Egy levélkéről szólt, aki megunja, hogy szürkék az utcák, és elhatározza, hogy megváltoztatja. Mindent belead, először megsárgul, megpirosodik, jaj, de jó ez a kis levél – mondják az emberek –, és elkezd az utca színesedni, megújulni. A levélke annyira erőlködik, hogy a végén lehullik, de a célját eléri, megváltozik az utca. Erről szólt a Bem utat Káózó levél, a bemutatkozó levelem, de elkövettem azt a hibát, hogy minden fajta elérhetőségemet a borítékra írtam csak rá, sehova máshova. Eltelt egy hét, nem jelentkezett senki, eltelt két hét, még mindig nem jelentkezett senki. Ekkor teljesen véletlenül egy barátnőm megkért arra, hogy menjek be a Veszprémi Est szerkesztőségébe, és adjak fel egy hirdetést az ő nevében. Bementem, és olyan ciki megkérdezni, biztos nem kellettem nekik, de ha már itt vagyok, megkérdezem, hogy mit tudnak erről, kit vettek fel. Kérdezi az egyik csaj, hogy „jelentkeztél?”. Mondom igen. Azt mondja, hogy aki érdekes volt, már értesítették. Ám ekkor egy srác rékérdezett, hogy ki is vagyok én. Mondom, hogy a Szegedi Nóra vagyok. Úristen, ne menj sehova, maradj itt, mert téged kerestek, csak nem tudták ki vagy, gőzük se volt róla. És akkor szóltak az Iminek. Az Imi kérte, találkozzunk valahol, még arra is emlékszem, hogy a Kossuth utcán, a kávézóban. Elmondta, hogy ők tulajdonképpen mire gondolnak, hogy milyen az újság, bemutatta, és persze a végén kibukott a dolog, hogy fizetést nem tudnak adni. Én, a lelkes fiatal pedig: „Nem baj! Nem baj, az a lényeg, hogy írjak.” Na, ennek nagyon örült, és így…

Index: – Az első sorozatodat, a „Vénusz-dombi mesék”-et, 2003 környékén kezdted írni.

SzN: – Igen. Felvetődött bennem, hogy megírom az élményeimet. Valamelyik szerkesztőségi ülésen fel is vetettem, amire azt a választ kaptam, hogy „írjad, próbálkozzál, majd csak lesz belőle valami.” Elkezdődött a sorozat, és amikor már ment egy ideje, és nem volt benne szex, akkor a Szaksz már sikított, hogy miért nincs benne punci.

Index: – Mi volt az indító ok, a téma? A férfiak archetipizálása, besorolása, vagy csak az ex-pasik kifigurázása?

SzN: – Ez nálam úgy van, hogy ami nagyobb esemény az életemben, azt sokkal jobban fel tudom dolgozni, ha megírom. Innen indult, leírtam őket, mert szerintem viccesek. Nem tudom, mennyi kapcsolatod volt eddig, de így utólag visszanézve, ha belegondolsz, teljesen más mindegyik. Kívülről tudod szemlélni, vicces lesz, érdekes. Mindenkit saját magadon keresztül látsz. Én belőlük ezt a részt láttam. Ez persze nem teljes emberkép, csak az a rész, ami rajtam keresztül ők voltak. Ettől függetlenül lehet, hogy teljesen más emberek a valóságban, de nekem ők akkor így nyilvánultak meg, és ezt hoztam ki belőle.

Index: – Akkor elsősorban nem róluk akartál írni, hanem magadról, csak rajtuk keresztül?

SzN: – Nem, én magáról az élményről akartam írni. Arról, amit egy ember egy másikkal való kapcsolatban megél. Hogy te is hogyan változol, amikor valakivel összejössz, mert te sem teljesen magadat adod, hanem csak azt a bizonyos részedet, amit az az ember kihoz belőled, és amit te kihozol belőle. Szerintem baromi érdekes, hogy valaki milyen valójában, és milyen a kapcsolatában. Egyébként érdekes az írásokat visszaolvasni. Nagyon durva. A két korrektúra utáni harmadszori olvasásnál is néha fogtam a fejemet: te jó ég ezt én írtam?

Index: – Az események miatt, vagy hogy ezeket hogyan írtad meg?

SzN: – Leginkább a hangulat miatt – amikor visszaidéződik az, ami akkor történt. Vannak dolgok, amelyek személyesek, nem kellettek oda, de olvasás közben eszembe jutottak, előjöttek, és „tényleg, meg ez is, meg az is, meg juj, de durva volt”. Nagyon szórakoztató. Főleg, hogy egy-két embert a mai napig ismerek, meg találkozunk, és az ő életük is most már teljesen más, mint akkor…

Index: – A „Vénusz-dombi mesék” igen szókimondó, őszinte. Az volt a célod, hogy a valóságot írod meg, tök mindegy, hogy ki mit mond rá, vagy máshogy ezt nem is tudtad elképzelni?

SzN: – Nem törődtem azzal, hogy ki mit fog mondani róla. Leírtam úgy, hogy gondoltam.

Index: – Nem féltél a következményektől, reakcióktól?

SzN: – Nem nagyon féltem, hogy valaki meg fog sértődni. Talán azért, mert nem az volt a szándékom, hogy bárkit is bántsak. Szerintem egyik történet sem olyan. Mindenesetre nagyon remélem, hogy így jött le a dolog.
Most tojtam be. Most, amikor eljutottam odáig, hogy könyv lesz belőle. Már idősebb ismerőseim is olvasták. Például a legjobb történetem az általános iskolai barátnőm apukájához kapcsolódik, aki egy komoly mérnök ember. Eljutott hozzá a könyv, az egész történet. Mikor látogatóban voltam náluk, elbeszélgettünk, és mondta, hogy ez elég merész, és ugye tisztában vagyok vele, hogy az ő korosztályában elég sok prűd ember van, ezért nagy bátorság ezt bevállalni. Pláne ezekkel az illusztrációkkal. Erre én kezdtem elsüllyedni, halál vörösen, hogy egy olyan ember is elolvasta, aki tulajdonképpen majdnem pelenkát cserélt rajtam annak idején, rosszul voltam teljesen, és akkor rám nézett: „Te, tudod mi az érdekes? Nem tudtam letenni.”

Index: – A „Vénusz-dombi meséket” követte az „Utazás a G-pontok körül”, ami inkább blog-szerű, a középpontban egy kapcsolattal. Ezután jött a kevertebb műfajú „Nösztönlény”-ek, ami most is tart, szintén naplószerű bejegyzésekkel, továbbá nőkről és érzésekről szóló általánosabb írásokkal. Konkrét elképzelésekkel vágtál bele egy-egy sorozatba?

SzN: – Ennél sokkal szétszórtabb vagyok.

Index: – Tehát „most ez befejeződött, akkor belekezdek egy másikba másik névvel”?

SzN: – Igen, körülbelül így.


folyt. köv.