Finom sütemények érkeztek
Beküldte szerk -
A Március 15. utcában található játszótár adott helyet szombaton a veszprémi nagymamák, anyukák, és nem utolsó sorban a vállalkozó kedvű férfiak vetélkedésére, hogy kiderüljön, ki készíti a legfinomabb süteményt a városban. Tovább >>>
A szervezők gondoskodtak a jó hangulatról, szórakoztatásról. Amíg a süteményeket hozták a zsűrihez, addig Kalló Zoltán Henrik cigányzenekara húzta a talpalávalót, a gyerekek pedig különböző játékokban vetélkedtek, hogy idő előtt ne falják fel a verseny finomságait. Az eleven gyerekhad logikai és kézműves játékban vett részt, a kislányok pedig az arcfestészet művészetét sajátították el nagy-nagy figyelemmel tájékoztatta lapunkat a szervezőség.
Amíg a sokadalom szórakozott, addig a szakértők kóstolgattak. A zsűriben neves cukrászmesterek vettek részt, a közeli KOKO cukrászdából. Végül a Horváthné-féle Névtelen gesztenyés lett az első díjas süti. A boldog nyertes díját a zsűri elnöke - aki egyben a rendezvény fővédnöke is volt -, Kuti Csaba adta át.