Kompkísérlet a Balatonon

Leghamarabb 2009-re épülhetne ki egy újabb kompátkelő a Balatonon, amelynek ügyében a közelmúltban egy kísérleti kompátkelést szervezve lobbizott két tóparti település.

Fonyód és Badacsonytomaj között 29 perc alatt tette meg a távot a jármű, s ez a menetidő modern motorok használata esetén még tíz perccel rövidíthető - állítja Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Rt. vezérigazgatója. Az uniós támogatásban reménykedő, a balatoni régió által támogatott projekt mintegy hárommilliárd forintba kerülne. Megvalósítása alapvetően attól függ, hogy a még egyeztetés alatt álló második nemzeti fejlesztési terv véglegesítésekor milyen súllyal fog szerepelni a kiemelt beruházási célok között - tette hozzá a hajózási társaság vezetője, aki szerint nemcsak turisztikai, hanem közlekedési szempontból is fontos ügyről van szó. A kompátkelés megvalósulásával ugyanis az észak-dél irányú forgalomban mintegy másfél órás utat spórolhatnának meg a járművek.

A Balatonon jelenleg Szántód és Tihany között üzemel átkelő, ahol az 1,4 kilométeres távot hét-tíz perc alatt teszik meg a kompok. Ez eredményes üzletága az önkormányzati többségi tulajdonban lévő hajózási társaságnak - ellentétben a személyhajózással. A második átkelő kiépítésére az egymástól öt és fél kilométerre lévő Fonyód-Badacsonytomaj páros mellett Balatonmária és Balatongyörök is pályázik. A tervekkel kapcsolatos hatástanulmány már elkészült, most kezdődnek a hatósági egyeztetések. Ezt követően dőlhet el, melyik változatot támogatja a térség, illetve a projektgazda hajózási társaság.

Április 15-én indulnak az első balatoni hajójáratok Siófok és Balatonfüred, valamint Fonyód és Badacsony között. A tó legnagyobb hajóját - amelyet többévi várakozás után tavaly ősszel juttattak el a Sión a Dunáról a Balatonra - május 12-én avatják fel. A hajdani török tengeri átkelőhajót Szent Miklósról, a hajósok védőszentjéről nevezik el. A 600 fő befogadására alkalmas vízi jármű az elő- és utószezonban rendezvényhajóként szolgál majd, a júliustól kezdődő főszezonban pedig menetrendszerű járatként közlekedik a Siófok-Balatonfüred-Tihany-Siófok útvonalon. (népszabadság)

Rovat: