A Pannon Egyetem 2006. április 11-én sajátságos módon ünnepelte a Költészet napját. Saját kötetet jelentetett meg Veszprémi rügyek címmel. A kötetet az Egyetemi Színpad tagjainak bevonásával ünnepélyes keretek közt mutatták be az E-kamarában. Az intézmény ötven éves történetének második szépirodalmi igényű antológiáját az itt dolgozók és tanulók műveiből állítottak össze a szerkesztők. Közel hetven szerző versei, novellái olvashatók a kiadványban, melyek közül néhánnyal a bemutatón hangzó formájukban is megismerkedhettek a jelenlévők.

A szerkesztők – Acélvári Nóra, Dr. Dominich Sándor és Salekovics Ádám – negyvenkét költő verseit és húsz novellista prózáját válogatták be az antológiába. Ha figyelembe vesszük, hogy közel kétszáz beérkezett pályaműből válogattak, akkor is mindenféleképpen figyelemre és tiszteletre méltó számok ezek. Az ünnepséget Kristóf János rektor-helyettes nyitotta meg, aki szavaiban kiemelte, hogy ebben a sajátságos anyagi és erkölcsi kultúrájú világban miféle helye lehet az írásnak, a gondolatoknak. Léteznek örök érvényű értékek, melyeknek a kimondása mindenkor aktuális, elbeszélhető, leírható, s az írni és olvasni tudó ember felelőssége, hogy észre vegye, észre is vétesse ezeket.

A megnyitó beszédet követően Megyesi Anna és Dóczi Péter olvastak fel a kötetben szereplő írásokból. Aztán a szerkesztők közül Dr. Dominich Sándor és Acélvári Nóra beszélt arról, hogy milyen lehetőségei lennének még a kötetben szereplő szerzőknek a továbbfejlődésre, előbbre lépésre. Dr. Dominich Sándor a klasszikusokhoz való tartozást, míg Acélvári Nóra az együtt írás és az együtt gondolkodás előnyeit hangsúlyozta. Mindkét szerkesztő fontosnak tartotta megjegyezni a kötet létrejöttében a Charta Irodalmi Társulat szerepét, illetve a szerzők viszonyát a hely szellemiségéhez, az egyetem atmoszférájához.

A szerkesztői beszédek közt folyamatosan hallhattuk a műveket, melyek közül nekem így első hallásra Boros Oszkár, Kristóf János és Kádár Anna alkotásai tűntek a legélvezetesebbeknek. Ami egy kicsikét furcsának és talán esetlennek is hatott, az a kötetben szereplő alkotók köszöntésének és elismerésének módja volt. Nem mintha nem érdemelték volna meg ők és műveik a komolyságot, de egy cseppnyi könnyedséggel és jóval több cseppnyi derűvel talán még ünnepélyesebbé, még emlékezetesebbé tehették volna ezt az eseményt. Az jelenlévő szerzők tapssal köszöntötték egymást a kötet átvételekor, ami elég furcsán hangzott akkor is, amikor olyasvalakit köszöntöttek, aki ott sem volt. Ezekben a pillanatokban jóval több volt a hallgatás és a méltóság komolyságánál.

Végül is, még a szerencsétlen sorsú József Attila is – ha nem is olyan sokszor, de azért néha-néha – igazán tudott volna örülni az életnek. S ha már ezt a formát választották a szerzők a saját ünneplésükre, akkor nemcsak az ilyen vicces helyzeteknek örülhettek volna jobban, hanem saját sikerüknek, eredményüknek is. Mert igenis nagy dolog nyomtatásban megjelenni! Lehet vidáman is ünnepelni, örülni annak, hogy részei, részesei valaminek, amire egykor talán nem csak ők fognak emlékezni, hanem mások is. Mert emlékezet nélkül nincsen kultúra, emlékezet nélkül nincsen ember. S emlékezni olyan dolgokra lehet, amikre valóban érdemes is visszagondolni. Reményeim szerint ezért fogjuk el-, illetve újraolvasni azokat a sorokat is, amelyeket ebben, vagy egyéb más kötetekben megjelenő szerzők írtak.

A kötet egyébként nemsokára kapható lesz az Egyetemi Könyvesboltban, s aki a bennük található művekre is kíváncsi, az feltétlenül szerezzen be magának belőle egy példányt!

Veszprémi rügyek; Irodalmi antológia, Válogatás a Veszprémi Egyetem polgárainak verseiből és prózáiból, Felelős szerkesztő: Felföldi Gábor, Veszprémi Egyetem, 2006.