Forgalombiztonsági fejlesztések Veszprémben
Beküldte szerk -
Körforgalmi csomópontot építenek a Veszprémet elkerülő útgyűrű Házgyári úti szakaszán, illetve forgalomlassító sávokat alakítanak ki nyárra a gyulafirátóti városrész főútján - mondta Dióssy László, Veszprém polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján. Tovább >>>
Közlése szerint Gyulafirátót községen zúdul át a Győr-Veszprém közötti járműforgalom, amely a nyári turistaidényben különösen nagymérvű és a település főútja roppant balesetveszélyes is. Dióssy László elmondta: a házgyári körforgalom létesítése 110 millió forintba kerül, a rátóti fejlesztés pedig - öt terelősziget kialakítása - 30 milliót tesz ki. Elmondta: a körforgalmi beruházás felét állami költségvetésből fedezik, a többit pedig a veszprémi önkormányzat és néhány olyan cég adja össze, amelyeknek a Házgyári úton van a telephelyük. A rátóti városrészi fejlesztés 30 milliós összegéből 20 milliót áll az állam, 10 milliót pedig az önkormányzat biztosít.
Pál Béla, a Miniszterelnök Hivatal politikai államtitkára a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Veszprém 12 milliárd forint vissza nem térítendő uniós és kormányzati támogatást kapott fejlesztésekre az elmúlt négy évben.
Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nemrég megkezdődtek a kivitelezési munkálatok a 71-es balatoni főút Balatonfűzfőt, Kenesét és Akarattyát elkerülő szakaszán; a 10 milliárd forint költséggel megépülő, 17,3 kilométeres pályaszakasz 2007. nyarára készül el. Megjegyezte: a 17,3 kilométernyi útszakaszból 11,6 kilométer egyben a leendő M-8-a autópálya egyik kétsávos pályatestének a része lesz.
Az államtitkár elmondta, hogy szélesítik a Veszprém-Győr közötti 82-es főút bakonyi szakaszait is, illetve megépül a közeli években a Zircet elkerülő útgyűrű, valamint korszerűsítik a Zirc-Bakonybél közötti útvonalat. (hirado.hu)