Határidőre nem kelt el a szabadi repülőtér

Tegnap lejárt a határidő, de a szentkirályszabadjai volt katonai repülőtér eladására kiírt pályázatra nem akadt jelentkező. Tovább >>>

A pályázati anyagot - melyet 200 ezer forintért adtak - hat érdeklődő is elvitte, akik között voltak külföldiek is - tudtuk meg Hartmann Ferenc alpolgármestertől. Elmondta, olyan információk jutottak el hozzájuk, hogy túl szigorúnak ítélték az általuk támasztott feltételeket. A kemény pénzügyi garanciák között szerepelt, hogy egymilliárd forintos minimális vételárról, valamint a reptérfejlesztéshez további kétmilliárd forint meglétéről kellett volna banki igazolást mellékelni.

A későbbiekben a veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzat által létrehozott bizottság egyenként meghallgatja azokat, akik elvitték a pályázati ajánlatot. Ezt követően újra döntenek arról, hogy enyhébb feltételeket szabva maradnak-e az értékesítési szándék mellett, vagy esetleg bővítik az ajánlatot bérbeadással. Hartmann Ferenc elmondta azt is, a szentkirályszabadjai önkormányzathoz érkezett egy izraeli befektetői ajánlat, amelyben arra tettek javaslatot, hogy a leszállópályát és a közvetlen környékét 99 évre bérbe vennék, a többi területet pedig megvásárolnák. Összegezve az alpolgármester úgy véli, a mostani érdektelenség nem jelenti, hogy a repülőtér „elszállt“ volna, csupán a jelenlegi pénzügyi feltételeket találták túl keménynek. (napló)

Rovat: