Elcsábított hallgatók
Beküldte szerk -
Öt csapat - SzuperVEN, VENxico, üVENtigris, LuciVEN és VENaparti Napóleon - verseng azért, hogy jelöltjük diákrektor lehessen. A Veszprémi Egyetemi Napok rendezvénysorozata kedden az Óváros téri bevonulással kezdődött.
Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Napok (VEN) egyhetes programsorozatát, ahol az eddigi hagyományoknak megfelelően öt csapat kreatív tagjai különböző ötletekkel csábítják a hallgatókat. Valamennyi csapat kortesdallal, kortesprogramokkal, főműsorral, kisfilmmel, inverz egyetemi előadásokkal, saját bulikkal készült.
A VEN hétfő éjszaka a kortesdalfesztivállal kezdődött, kedden délben a csapatok bevonultak az Óváros térre. SzuperVEN (Király Ferenc) megígérte, szabadon választható tárgyként bevezeti a repülés kurzust, a jelentkezőknek az I épület tetejéről az N épületre kell átrepülniük. Csapatuk kicsi, de kemény, közölte a jelölt. VENaparti Napóleon (Szívós Imre) francia csapata élén, fúvószenekar kíséretében érkezett.
Francia lobogó alatt mazsorettek és fúvószenekar vezette fel Napóleon seregét. VENaparti Napóleon azzal próbálta belopni magát alattvalói szívébe, hogy azt mondta: az almádi strandból riviérát csináltat, minden sarkon ingyensört oszt, és a résztvevők egész héten úgy érezhetik magukat, mint ha a Moulin Rouge-ban lennének. VENxico (Nagy Gábor) csapata a remek mexikói időjárást hozta Veszprémbe, valamint a táncot, a bulit, jókedvet, szórakozást. Nem kevesebbet ígért, mint hogy mexikói éttermet nyit, a tizenkettedik félévet betöltött szenior egyetemisták között diplomát sorsol ki és jövőre BL-győztes lesz az MKB Veszprém. LuciVEN (Mészáros Szabolcs) - pirosra és feketére maszkírozott ördögfiúkból és ördöglányokból álló - csapata a pokolból érkezett. LuciVEN a rosszaságra biztatta diáktársait, ő elintézi, hogy a pokol bugyraiban mindenki ismerőseivel lehessen. Lehet, hogy lesz náluk jobb csapat, de rosszabb biztos nem. A legnépesebb csapatot üVENtigris (Halik Péter) állította maga mögé, autósokkal, motorosokkal, a jól ismert büfélakókocsi sem hiányozhatott. Etetni, itatni, jól tartani a VEN-polgárokat, mindössze ennyit szeretne elérni üVENtigris. A megnyitó végén Dióssy László veszprémi polgármester királyi koronával köszöntötte a diákrektorjelölteket és diólikőrrel segítőiket, korteseiket. (napló)