Lomisoknak adták ki magukat

Lomisoknak adták ki általában magukat azok a besurranó tolvajok, akik legutóbbi cselekményük miatt kedden kerültek az almádi kapitányság őrizetébe.

A 48 éves várpalotai nőt, és lányának 29 éves élettársát egy balatonakarattyai nyaralóból eltűnt 150 ezer forint készpénz eltulajdonításával gyanúsítják – tájékoztatott a rendőrség. Az esetről az ingatlan tulajdonosa tett bejelentést kora délután. Mint mondta, lomtalanítást végzett, amikor észre vette, hogy egy ismeretlen nő megy az udvaráról kifelé, ám hiába szólt utána, az asszony nem állt meg. A sötétkék, utánfutós Ladába beülő nőt többen várták. A társaságot nem sokkal később állították meg Balatonkenese és Papkeszi határában az almádi kapitányság egyenruhásainak és bűnügyeseinek közös akciójában részt vevő rendőrök.

A vagyon elleni bűncselekmények miatt a törvénnyel korábban kivétel nélkül összeütközésbe került négy várpalotai lakos közül kettővel szemben egyértelmű bizonyítékok vannak a hatóság birtokában, a másik két előállított személy szerepe (a nő két, fiatal felnőtt korú fia) még tisztázásra vár. Az akarattyai nyaralóból eltulajdonított pénzt a később őrizetbe vett fiatal férfinél találták meg. Utóbbi a kihallgatáson nemcsak a mostani bűncselekményben való részvételét ismerte el, de azt is elmondta, hogy egy hete szintén Akarattyán volt része besurranásos lopásban. Mialatt a tulajdonos nyitott ajtó mellett aludt, 40 ezer forintot vittek el a házából, egy másik nyaralóban viszont csak néhány ezer forintot találtak.

A házkutatatáskor négy mobiltelefon is előkerült. Az egyikről kiderült, hogy még az év elején tulajdonították el a fővárosban, a józsefvárosi piacon. A másik három készülék eredete egyelőre tisztázatlan. Az elkövetők lomtalanítása ürügyével csengettek be a házakhoz, s ha meggyőződtek arról, hogy a háziak nincsenek otthon, vagy nem figyelnek, akcióba lendültek. Az almádi kapitányságon most azt vizsgálják, a várpalotai társaságnak mely, a közelmúltban a környéken, hasonló módon elkövetett besurranáshoz vagy trükkös lopáshoz lehet köze.

Rovat: