Veszprém ötven év múlva? Vagy réges-régen egy messzi-messzi galaxisban? Igen, a lokálpatriotizmus szelleme azt diktálja, gondolkozzunk el, mi vár ránk, ha húzzuk még egy ideig ebben a dunántúli (vagy a klasszikusokból merítve: pannon) kisvárosban. Elő hát az üveggömböt, lássuk, mi bontakozik ki előttünk a jövő szürke ködéből!

Vászprém, Vászprém állomás! – dübörög kristálytisztán a hangosbemondóból kedvelt holovíziós (tévés, rádiós, akármis) bemondónk bársonyos hangja. Kiszállunk hát a Záhonyt Sopronnal összekötő, nyolcas metró légpárnás kabinjából, a dekompressziós kamrában felvesszük szmogmaszkunkat és UV-Preventer márkájú napdzsekinket, majd kilépünk a szabadba. Nagyot szippantunk a frissen szűrt levegőből. Hiába: otthon csak egy van! (Vagy az az anya? Na, mindegy, majd legközelebb okosabban választunk frázist.)

Ez hát Veszprém és a jövő – már amennyiben van jövő ebben a mai, klímaváltozásos világban. A jövővel kapcsolatos frusztrációm azt mondatja velem, hogy ami ránk vár, az borzasztó, de született optimizmusom rögtön hozzáteszi, hogy talán borzasztó jó… Itt, a Kárpát-medencében legalább viszonylag védett helyen vagyunk, hacsak a Pannon-tenger vissza nem tolja a képét, hogy a „kácskekörmök” megint kis fickándozó kagylócskák lehessenek (vagy mi a túrót szoktak a kagylócskák csinálni a vízben…).

Simán el bírom képzelni Veszprémet, mint az infósztrádák királyát, ahol minden adat összefut. Másik lelki szemem előtt turisztikai paradicsomot látok, mely nem sült és nem zöld, viszont kihasználja elhelyezkedésének előnyeit. A húszemeletes helyén egyszerre áll felhőkarcoló (sőt mindjárt négy), illetve a belváros fazonjához igazított (városképbe illő) ifjúsági centrum.

Sajnos az a város, ami egyszerre barokk és futurisztikus, nem biztos, hogy életképes is egyben – de az igazat megvallva nem is tudom, mennyire akarok más Veszprémet, mint ami. Szeretem a belvárosi létet, és egyre jobban tetszik közvetlen környezetem állapotának alakulása. Jó érzéssel töltene el, ha még több lenne a sétára alkalmas zöldterület, és az autókat kitiltanák a központból – ugyanakkor félek, hogy mindettől függetlenül tizenöt-húsz év múlva talán tényleg csak UV-szűrős ruhában léphetek ki majd az utcára.

Ki akartam találni Veszprémet, de nem igazán sikerült… Sokáig nem túlzottan szerettem ezt a várost: túlságosan provinciálisnak tűnt a szememben. Aztán (valamikor középiskolás-egyetemista korom tájékán) ma sem tudom miért, egyszer csak megváltozott a véleményem, és ma már nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy máshol éljek. Nekem jó lenne Veszprém néhány évtized múlva is hasonlóan a maihoz – csak talán kissé feljavítva, fényesebbre dukkózva, és egy családi ház teraszáról szemlélve. Ja, és a némelykor felbukkanó „magyar Ugar”-érzést enyhítendő egy szellemi konzervnyitóval szépen körülnyirbálva…