Tucatnyi késszúrással végzett a szomszéd élettársával

Bevárta a rendőröket az a férfi, aki tucatnyi késszúrással ölte meg szomszédja élettársát csütörtökön este Ugodon.

A pápai kapitányságot az elkövetővel közös udvarban élő szomszéd értesítette nem sokkal 20 óra után, ám akkor még csak azért telefonált be az ügyeletre, mert az 52 éves S. Pál megrongálta autóját, s mivel a szélvédőt is betörte, kérte a rendőrök intézkedését. Az egyenruhások kiérkezéséig a bejelentő a közeli kocsma elé állt kocsijával. Még nem ért vissza a házhoz, amikor az ő lakrészéből kijövő S., az italbolt előtt álló személyek hallatára kiabálni kezdett szomszédja felé, mondván, megszúrta utóbbi élettársát. A nem sokkal később kiérkező járőrök már holtan találták az 51 éves nőt. Időközben a késelő is visszavonult saját lakrészébe, s átöltözve várta meg a hatóság embereit, felkészülve arra, hogy előállítják a kapitányságra. A vélhetően korábbi sérelmeit brutálisan megtorló személyt őrizetbe vették. Az ügyben még számos kérdést kell tisztázni. A férfi ellen a megyei főkapitányság bűnügyi osztálya folytatja emberölés megalapozott gyanújával az eljárást – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: