Kilométermilliomosok
Beküldte szerk -
A Volán Egyesülés által alapított Balesetmentes közlekedésért emlékérmet a Balaton Volán Zrt. 46 autóbusz-vezetője vehette át.
A Balaton Volán Zrt.-nél mindent megtesznek azért, hogy a sofőrjeik balesetmentesen közlekedjenek. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik járműparkjukat. Öröm a társaságnak, ha olyan kol-légákat köszönthetnek, akik régóta probléma nélkül szállítják az utasokat, fogalmazott Csima László vezérigazgató.
A Balaton Volánnál saját hibából halálos baleset évtizedek óta nem történt. Személyi sérüléses baleset is mindössze kettő volt az elmúlt öt évben. A társaság rutinos, kipróbált szakembergárdával végzi tevékenységét. Ezt bizonyítja az is, hogy a tegnapi ünnepségen a Volán Egyesülés által alapított Balesetmentes közlekedésért emlékérmet a Balaton Volán Zrt. 46 autóbuszvezetője vehette át.
Tizenketten több mint 250 ezer kilométert, tizenegyen ennek dupláját tették meg bal-esetmentesen, nyolcan 750 ezer kilométert teljesítettek. A hibátlan milliomosok 11-en voltak. Egy-egy sofőr 1,25, 1,5, illetve kétmillió kilométert tudott le balesetmentesen. Takács Béla a kétmillió kilométerrel elérte a Balaton Volán házi rekordját, ennyi kilométert már ünnepeltek korábban is, ennél többet azonban még nem. Talán majd neki sikerül ezt is túlszárnyalnia. (napló)