A veszprémi vár a török kor óta folyamatosan a katolikus egyház egyik legfontosabb központja a Dunántúlon. A 20. század vége meghozta azt is, hogy püspök helyett érsek székel a „Püspöki Palotában”. Jelenleg épp a Pördeföldéről származó Dr. Márfi Gyula érsek úr. A Veszprém Index őt kereste meg, beszéljen hivatásáról, mindennapjairól, hitvallásáról.

Index: – Lát valamilyen különbséget a katolikus egyház mai és korábbi helyzetében, magatartásában?

Dr. Márfi Gyula: – A 21. századi katolikus egyház a 19. századitól például abban különbözik és kell különböznie, hogy a külsőségekből jelentősen visszavett. A régi püspökök sokkal több olyan ruhát viseltek, amiket mi, mai papok, már nem hordunk – bár néha még ez is soknak tűnik, a külsőségességhez én még kevésbé ragaszkodnék. Abban is különbséget látok, hogy az egyház vezető szerepéből sokat engedünk, túlzottan feladjuk azt – ugyanakkor a túlzott politicizálódás szintén veszélyes lehet. Alapgondolatom – amivel a könyvemet is indítom – a mérték, a mértékletesség. Ez egy filozófiai kategória a szememben, amely szinte mindenre alkalmazható. Egy példán keresztül megvilágítva: annyit beszélünk mostanság az ÁFÁ-ról meg az adókulcsokról. A mértékletesség ebben is alkalmazható. Ha túl alacsony adót szabunk meg, akkor nem jön be elegendő pénz az államkincstárba, ha túl magas adót vetünk ki, sok céget tönkre teszünk, és akkor megint nem folyik be elegendő pénz. Másik példa: egy könyv áránál is érvényre juthat ez a szemlélet, itt is meg kell találni az optimális árat. Ha túl olcsón adok egy könyvet, akkor a kiadási költségek sem térülnek meg, az önköltségi ár sem jön be; ha túl drágán, akkor az emberek nem veszik meg. Mindenütt van egy optimális pont. Ugyanez érvényes az erkölcsi kérdésekre is, a vallásosság módjára: ki mennyit imádkozik, mennyit van a templomban. Még a táplálkozásra is ugyanez vonatkozik, tehát a túlzott aszketizmus és a falánkság között nem sok különbség van ilyen szempontok szerint – én egy optimális értéket tartok fontosnak. Ezt nehezen lehet megtalálni, néha nekem is nehezemre esik.

Index: – Örül az uniós csatlakozásunknak?

MGy: – Kifejezetten. Örülök Európa politikai egységének, hiszen ezek az országok alapjában véve keresztények – vagy protestánsok, vagy katolikusok, vagy görögkeletiek. Nem örülök ugyanakkor annak, és aggodalommal tölt el, hogy ez az Európa a maga keresztény gyökereitől mintha tudatosan el akarna szakadni. Nem arra gondolok természetesen, hogy hozzunk létre egy olyan világot, ahol a büntető törvénykönyvet is papok állítják össze, és aki nem megy el misére, az büntetést fizet. Viszont a teljes szakítás egyház és az állam között, egy laikus, civil állam létrehozása olyan torzszülöttet teremthet, mint amilyen az iszlám állam. A vallás az én fölfogásom szerint hozzátartozik az ember életéhez. Az az állam, amelyik közömbös az emberek vallása iránt, előbb-utóbb közömbössé válik maguk az emberek iránt is. Úgy érzem, ezt már tapasztaljuk is. Az államnak lassan már nem fontos az emberek egészsége, a jóléte, az iskolaügye. Az állam mindentől próbál megszabadulni, mindent, mint valami terhet, készül ledobni magáról. Kezdődött mindez azzal, hogy közömbös lett számára az emberek vallása. Nem azt mondom, hogy legyen az állam kizárólag katolikus, református vagy akár iszlám, de mindegyikkel szemben legyen lojális. Ugyanez vonatkozik az iskolára is: ne legyen az iskola kizárólagosan egy világnézetű – a katolikus se –, és biztosítani kell a katolikus iskolában is a református, evangélikus, ha van, akkor zsidó, vagy akár iszlám oktatást is. Támogatni kell, hogy minden gyermek megismerhesse őseinek elfogadott és tisztességes hitét, hiszen abból tud bizonyos helyzetekben ösztönzést meríteni életéhez, ahhoz is akár, hogy ne kövessen el öngyilkosságot nehéz helyzetben, ne meneküljön szektákhoz. Segíthet ez abban is, hogy legyen egy általános támasza az életben, az élet kihívásaiban. Az iskola nem lehet közömbös a gyermekek hite iránt. Ha közömbös ebben, közömbössé válik maguk a gyerekek irányában is. És ugyanúgy, ha az állam közömbös a polgárok hitének irányában, közömbös lesz az állampolgárok iránt is – előbb vagy utóbb.

Index: – Milyen szerepet tölt be ma a latin nyelv az egyházon belül?

MGy: – Latinul most már nem boldogulnék. A latin kifejezések jelen vannak ugyanakkor az európai nyelvekben, az angolban, a franciában, a németben, a spanyolban és természetesen az olaszban is. Ezek nagyon sokszor segítenek, hogy megértsük egymást, hiszen a latin terminusokat szinte mindenki megérti, ha folyékonyan nem is beszéljük a nyelvet. Bár az egyes újabb jelentések árnyalhatják az eredetit. Például a digitus szónak, ami mostanában digitálisként közismert, az ujj az eredeti jelentése. Valamiféle kapcsolat van a régi és az új jelentéstartam közt, de a modern jelentés más. Azt tapasztaltam tehát, hogy papok és püspökök egymás közt – ha nem is értjük egymás nyelvét – latin szavakkal sokszor ki tudjuk fejezni azt, amire gondolunk. Jelenleg azonban, sajnos, az egyházon belül nincsen közös nyelv. Ha az ember Rómában jár valamilyen szinóduson, vagy valamilyen ügyeket kell intézni a Vatikánban, ez igencsak megnehezíti a dolgát. Ott majdnem mindenki olaszul beszél – ez azért lehet számomra kellemetlen, mert én nem az Örök Városban tanultam, hanem Párizsban, a franciát pedig Itáliában viszonylag kevesen beszélik. Az Európai Unióban ugyanakkor a francia az egyik vezető nyelv az angol mellett. Angolul azonban sajnos egyáltalán nem tudok, ez elég nagy hátrányt jelent olykor; a németet még úgy, ahogy, de megértem.

Index: – Használ számítógépet munkája során vagy kikapcsolódásból?

MGy: – Internetet sajnos még nem használok, ahogy számítógépet sem; írógépen írok. Ez hiány, erre nem vagyok büszke, s előbb-utóbb rá fogok kényszerülni, hogy megtanuljam használni a modern technikát. Az egyes plébániák is előbb-utóbb rá fognak kényszerülni a számítógép használatára, szükséges lenne a számítógépes kapcsolat és honlap, ahogy külföldön is egyre többeknek van.

Index: – Mit szokott olvasni, egyáltalán, jut-e ideje a szépirodalomra?

MGy: – Sajnos mostanában igen keveset olvasok. Érdekes módon nem sok könyvet vettem a kezembe egynél többször; valahogy mindig elég volt, ha valamit egyszer elolvastam. Gyerekkoromban viszont sokat bújtam a könyveket. Egyetlen könyv volt, amit többször is elő került, ez az Egri csillagok, ami nagyon tetszett. Egyébként inkább a romantikus vagy kalandregényeket kedveltem, Jókai, Verne, Karl May, Cooper műveit forgattam ifjúként. Akkor még nagyon kevés könyvünk volt otthon. Karácsonyra kaptunk mi, gyerekek egy-egy könyvet, és mindig megszabtam magamnak, hogy naponta csak kevés oldalt olvashatok el annak érdekében, hogy későbbre is jusson még olvasnivaló. Kicsit hasonlóan voltam, mint Stefan Zweig sakknovellájában a rab, aki megfosztva minden szellemi tápláléktól, véletlenül szert tesz egy sakk-könyvre, eldugja, és abból él hónapokig. Azt forgatja, az összes sakkjátszmát megtanulja, és ha egy oldallal végzett, akkor abbahagyja az olvasást aznapra, nehogy a következő napra ne maradjon ilyesféle szellemi tápláléka. Akkoriban én is így voltam a könyveinkkel. Nagyon tetszettek Tolsztoj és Dosztojevszkij nagyregényei, továbbá Thomas Mann, a versek közül József Attila művei, valamint a nyugatosok. Néha most is úgy belemerülök az olvasásba, hogy azt veszem észre, hogy már éjfél is elmúlt.

Index: – Szokott sportolni?

MGy: – Ha szabadidőm engedi, szeretek pingpongozni. Kiváló testmozgás, ajánlhatom mindenkinek. Egyébként elő is írták nekem, hogy sportoljak, mivel immár hat éve, hogy átestem egy infarktuson, és egészségem megőrzése érdekében az orvosok utasítása szerint mozognom kell. Nem tudok sajnos mindig időt szakítani rá, így amikor mégis, nem vagyok mértékletes, és gyakran túlhajtom magam. Ebben is mértékletesnek kellene lenni, inkább keveset, de sokszor - amit az időbeosztásom és elfoglaltságaim miatt nem mindig könnyű megvalósítani. Ha másra nem is, egy jó sétára azért igyekszem időt szakítani.

Index: – Követte a labdarúgó-világbajnokság eseményeit?

MGy: – A vébét néztem, kedvenceim a brazilok és az argentinok voltak. Részben, mert a katolicizmusnak a legnagyobb tartalékai Latin-Amerikában vannak, részben mert az itteniek játsszák a focit – véleményem szerint. Nekik – úgy tűnik – ez nem munka; nem görcsösek, hanem valóban játszanak. Sajnos idén nem jutottak el a döntőig. Kedvenc játékosom is volt, Batistuta. Róla tudom, hogy mélyen vallásos, és emellett nagyszerű csatár, de hozzá hasonlóan kiváló játékosnak tartom a spanyol Morientest. Azt a játékost, aki mindig képes volt fölállni a padlóról, bárhová is került, akárhányszor lemondtak róla a madridiak.