Ha Ön kíváncsi arra, milyen is a cseh, német, osztrák és magyar valóság az útikönyvek steril eligazító szövegeihez képest, ebből az útinaplóból mindent megtudhat. Magyarországról indulunk, aztán Szlovákián át Csehországban töltünk néhány forró napot, átruccanunk Németországba, érintjük a lengyel határt, majd a Fertő-tónál egy ausztriai kirándulás után visszatérünk hazánkba. Kellemes utazást!

Július 24. hétfő
Hajnali négykor indulunk. A szlovák határig semmi említésre érdemes nem történik, ám a cseh zónához érve a határőr figyelmeztet, hogy nincsen szlovák autópálya-matricánk. Csak három kilométer erejéig hajtottunk a fizetős sztráda cseh földre vezető szakaszára, szerinte ez is büntetést érdemel, értetlen arcunkat látva szerencsére mégis elintézi az ügyet egy megbocsátó legyintéssel. Szélvédőnkön a cseh matricával végül ráhajtunk a Prágáig vezető autópályára, ami komoly csalódás, mert rendkívül zötyögős a felszíne, a belső sávban már nyolcvannál alaposan próbára tesszük a lengéscsillapítókat. Végül le is térünk róla és megnézzük Kutná Horá nevezetességeit.

Hétfő lévén a múzeumok többségét sajnos zárva találjuk, de a nevezetes Csontkápolna nagy örömünkre mégis nyitva. A temetkezési hely úgy jött létre, hogy egy Szentföldről visszatért szerzetes szétszórt a kápolnában néhány maroknyi jeruzsálemi földet. Ettől kezdve tömegesen kezdtek temetkezni ide, főként pestis és kolerajárványban elhalálozott emberek csontjait rejti a hely, később pedig egy félvak szerzetesnek támadt az a morbid ötlete, hogy piramisokba és különféle alakzatokba rendezze őket, így most úgy fest, akár egy morbid kísértetház – vérfagylaló látvány, de nagyon érdekes.

Körülbelül este hat tájt érkezünk meg Zehrov nevezetű településre, a cseh paradicsom (Cesky Ráj) határába, ahol egy kedves idős házaspár fogad minket. A hölgy valaha egy könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott, szívesen cseveg velem német nyelven a cseh irodalomról és filmművészetről, élveteg mosollyal jutalmazza Milos Forman, Jan Nemec, Ladislav Fuks és persze Hrabal nevét. Négy éjszaka mindössze 24 ezer forint a kellemes hangulatú családi házban. Egy finom pilzeni sörrel veszünk búcsút a naptól.

Július 25. kedd
Prága kultikus város, autóval azonban csak a külvárosát merjük megközelíteni, utána metróra szállunk a Skalka állomásnál. A prágai metró szebb, tisztább és halkabb, mint a budapesti, az aluljárókat pedig nem is lehet a hazai állapotokkal összehasonlítani. Koszt, piszkot, kéregetőket és kéretlen árusokat szinte nem is látni, csak odafent a prágai utcákon akad néhány profi nagyvárosi koldus, akik mélyen az aszfaltra hajolva, megindító könyörgő testhelyzetben tartják kalapjukat a turisták lábai elé.

Rögtön lecsapok a Kafka múzeumra, amelyhez egy shop is tartozik, s röpke hányinger fog el a számos giccsportéka láttán. Van itt minden: Kafka-bögre, Kafka-jelvény, Kafka-póló és Kafka-matrica, szegény Franz, ha látná, írna még néhány lidérces töredékregényt. A múzeum azonban dermesztő élmény, az írói életmű fekete atmoszféráját árasztja, olyan, mint egy félelmetes labirintus, a „Fegyencgyarmaton” című elbeszélés hírhedt fiktív kínzógépezetének kicsiny mása is látható benne kiállítva.

Prága talán a Károly-híd forgatagából a Moldvára tekintve a legszebb látvány. Hatalmas tömeg vonul az Óváros felé, utcazenészek és bábosok szórakoztatnak. Következő, evidens cél: Hrabal törzskocsmája, az Arany Tigris. A kocsma színültig telve lelkes vendégekkel, alig sikerül kunyerálunk némi helyet az egyik asztalnál, de ami jóleső: folyamatosan csapolják és automatikusan terítik a habos korsókat. Az első korty után rögtön megfogalmazódik bennem a gondolat: ilyen finom sört még életemben nem ittam, napokig hiába keresem másutt ugyanezt az ízt, a testes aromát valószínűleg csak ezen a helyen találni meg.

Elmenőben még szemügyre veszem a Hrabal-szentélyt, aztán odakint rácsodálkozom a Don Giovanni-plakátokra: minden este nyolctól játsszák a Mozart-emlékév részeként, minthogy az opera premiere itt volt 1787-ben, Prágában. Mikor azonban megtudom, hogy a legolcsóbb jegy is tizenöt ezer forint, lemondok a zenei élvezetről. A zsidónegyed sem olcsóbb: a zsinagógák és a temető megszemlélése több tízezerbe kerülne négyünknek, így erről is lemondunk egyelőre.

Talán az Orloj órajátéka vonzza a legtöbb látogatót, több százan várakozunk a híres eseményre, amely mindössze fél percig tart, és amit egy oklahomai illetőségű férfi hátunk mögött csak úgy nyugtáz: „mad russians”. Hirtelen rádöbbenek, hogy egy amerikai számára teljesen összeolvad Kelet-Európa és Csehország a hidegháború „őrült oroszaival”.

Persze, ahogy egy közeli telefonfülke mutatja, ők is megkapják a magukét, a feliratokat látva úgy látszik, Prága sem rajong különösebben a jelenleg regnáló Bush-kormányért. Irány a Vencel-tér, ahol Oppenheim utcai kiállítása állít meg: a betonba csavarozva hosszú fémkarokon vécécsészék és egyéb háztartási eszközök láthatók, amelyek a természetes környezet nagyvárosokból való kiszorulását jelképezik. A külváros felé még bedobunk egy török kávét (Turecká Káva) az egyik lakótelepen, miközben eltöprengek, hogy valójában két Prága létezik: a belváros történelmi fészke, és a szocreál keleti lakótelepek, akárcsak Budapesten.

Július 26. szerda
A harmadik nap úticélja egy északnyugati cseh városka, a német határ közelében fekvő Liberec. Az útikönyv szerint a belváros szerkezete jóval bonyolultabb, mint Prágáé, ami hosszas bolyongás után be is igazolódik.

Liberec szép fekvésű hely, több, egymásba fonódó jókora térrel, németes hangulatú épületekkel, a főtéren a városháza grandiózus épületével, ami a bécsi és a brüsszeli városházára emlékeztet. Mikor azonban szeretnénk megnézni a Valdstejn-házak melletti Szent Kereszt-templomot, ahol állítólag egy Dürernek tulajdonított oltárkép áll, az épületet zárva találjuk. Később viszont rábukkanunk a város környékén Vratislavicére, ahol Ferdinand Porsche, a róla elnevezett autó atyja született, és megmártózunk egy lakótelepi strand termálvizében. A fürdőzést kissé elrontja, hogy plédünk közelében egy cseh asszonyka szájon át emésztetlen hamburgert ürít, illetve sáskák és hangyák lepik el lábszárainkat. Rövid hezitálás után úgy döntök, ha már itt vagyunk Németország küszöbén, legalább egy kávét megiszom az első germán városkában.

A szerencsés választott Zittau. A német határőrség szigorú digitális ellenőrzés alá veti papírjainkat, és arról érdeklődik, hány forint mostanában az euró. Zittau igazi német város, rendezett környezet, szép épületek, első osztályú kávé másfél euróért Goethe és Mann országában. Visszafelé senkiföldjére tévedünk, félig már lengyel vidékre, ahol zlotyért mérik a benzint.

folyt.köv.