Fiatalok munka nélkül
Beküldte szerk -
A nyilvántartott álláskereső fiatalok száma 1127 fő a megyében - derül ki a megyei munkaügyi hivatal júliusi gyorsjelentéséből. Az előző két hónapban nőtt a regisztrált pályakezdők száma.
Ha valaki elvégez egy középiskolát, rögtön választás elé kerül: vagy megpróbál elhelyezkedni, vagy továbbtanul. De mihez kezdjen a szabad egy évével az, akinek idén sehová nem sikerült felvételt nyernie?
A felsőoktatási információs központ országos statisztikái szerint hazánkban idén összesen 132 ezren jelentkeztek valamilyen felsőoktatási intézménybe. Közülük majdnem negyvenezren vannak azok, akiket sem állami finanszírozású, sem költségtérítéses képzésre nem vettek fel. A megyénkben élők között ez a szám kicsivel több mint ezerkétszáz fő. A veszprémi egyetemre 7813 jelentkezőből eddig 2962 hallgatót vettek fel, 3534-en voltak, akik első helyen jelölték meg az intézményt. A ponthatárok alatt maradt diákoknak még van lehetőségük a javításra, az egyetemek, főiskolák augusztus végén pótfelvételiket tartanak. Igaz, ilyenkor már szinte kizárólag csak költségtérítéses képzésformákat hirdetnek meg.
A Veszprém Megyei Munkaügyi Központban júliusban 519 pályakezdő regisztráltatta magát, közülük 72-en legalább nyolc általánost, 113-an szakmunkásképzőt, 186-an szakközépiskolát, technikumot, 59-en gimnáziumot végeztek, 89-en pedig már diplomával rendelkeznek.
- Arra nincsenek statisztikák, hogy a középiskolások közül ki az, aki a nem sikerült felvételit követően fordult hozzánk - válaszolta érdeklődésünkre Biermann Margit, a munkaügyi központ vezetője. Hozzátette: valószínűleg kevesen lehetnek az ilyen okból jelentkezők, mert még nem ismerni a pótfelvételik eredményeit. A pályakezdő regisztráltak száma augusztusban és szeptemberben várhatóan tovább növekszik.
A felvételiről lemaradó, szakmával nem rendelkezőknek az igazgató asszony az alkalmi munkavállalás helyett inkább a tanfolyamot ajánlja. - Egyrészt a munkáltatók nem kapkodnak a gimnáziumi érettségivel rendelkezők után, másfelől a tanfolyam több szempontból is előnyős lehet. Elvégzése egy új végzettséget jelent, a diák nem esik ki a tanulás gyakorlásából, és nem elhanyagolható a szociális háttér sem, hiszen a jelentkező ugyanúgy egy közösség tagja lesz, mint az iskolában.
A szakképzettséggel rendelkezőknek ajánlott a minél korábbi jelentkezés, mert legalább három hónap regisztrált viszony szükséges a munkatapasztalat-szerzési támogatás megszerzéséhez. (napló)