Megalakulása után először a rendőrségen járt a Minőség Klub

A megyei rendőr-főkapitányság adott otthont a Veszprém Megyei Minőség Klub megalakulása utáni első ülésének. A klub elnöke, Rózsa András megnyitójában megköszönte, hogy az ismert események ellenére a rendőrség fogadta a meghívottakat.

A felszólalásokat Váradi Károly ezredes, főkapitány-helyettes kezdte. Mint mondta, büszke arra, hogy a Minőség Klubban a rendőrség is helyet kapott. Megjegyezte, dr. Bánfi Ferenc főkapitánysága alatt kezdődött el igazán a minőségügy előtérbe helyezése a megye rendőrségének tevékenységében – áll a rendőrség sajtóközleményében.

Dr. Veress Gáborné, a főkapitányság minőségügyi felelőse előadásában kitért arra, hogy úgy tervezték meg a főkapitányság középtávú tervét, hogy segítségével egy emberközpontúbb, erőforrásait hatékonyabban kihasználó, és környezetével jobban együttműködő rendőrség legyen az eredmény. Mindezt többek között pályázatokon való részvétellel, a dolgozók és a társadalom elégedettségének folyamatos figyelemmel kísérésével kívánják megvalósítani.

Mit tanulhatunk a rendvédelmi minőségügyből? címmel tartott előadást Dr. Veress Gábor, aki a problémákra is rámutató előadásában ember és ember közötti kapcsolatra alapuló szolgáltatásként írta le a rendőrség tevékenységét, amely kultúra- és értékrendfüggő. Kiemelte az állampolgárok együttműködésének szükségességét is. Véleménye szerint minden ügy más és más, a rendőrségen nem lehet a konkrét ügyeknél pontosan meghatározni, hogyan kell eljárni, ezért nagyon fontos a szakirányítás. A statisztikák sem adnak mindig támpontot a minőségmutatók értelmezéséhez. A rendvédelem, az egészségügy és az oktatás összehasonlításában megítélése szerint az előbbiben van legnagyobb szerepe a társadalom véleményét meghatározóan befolyásolni képes médiának. Hangsúlyozta, hosszútávon csak az önbecsülésre építkező cég működhet stabilan.

Az ülés végén adták át a Minőség Klub alapításáról szóló okleveleket. Záró mondataiban Rózsa András konkrét példával szolgált, mennyire fontos, hogy időben szervezzék meg a vezetői utánpótlást, hiszen a leköszönő cégvezetők helyébe lépő jelölteknek felkészülteknek kell lenniük a kihívásokra. Végezetül a klubtagok rövid látogatást tehettek a bűnügyi technika világában, és bepillantást nyerhettek az év elején átadott Ügykezelési Központ munkájába is.

Rovat: