Veszprémi Vilmos vagyok, harmincas éveimben járó, nős, tősgyökeres veszprémi értelmiségi. Nem tartozom egyik politikai párthoz vagy politikával foglalkozó civil szervezethez sem. Én Veszprémhez kötődöm, pártideológiák, párthűség helyett az emberek és a szülővárosom iránt érzek elkötelezettséget. A mostani választáson nem indulok, megszólalásommal elgondolkodtatni, inspirálni szeretném a jelenlegi küzdelem szereplőit. Négy évig Önökkel leszek, és lehet hogy utána is.

Index: – Ön hogyan kezelné Veszprém adósságállományát?

Veszprémi Vilmos: – Folyamatosan, körültekintően, operatívan.
Adósságot többféleképpen lehet kezelni. Vissza lehet fizetni, ki lehet nőni, és el lehet bukni. Nyilván a harmadik megoldás nem lehetséges Veszprém esetében. Bár a város – mérete miatt – igazából csődbe soha nem kerülhet, hiszen túl nagy ahhoz, hogy elbukjon – too big to fall –, mégis egy ilyen megoldás egy évtizedre visszavetné minden gazdasági kapcsolatát.

A megszorítások – akár a kiadás csökkentésén, akár a bevételek növekedésén keresztül valósulnak meg – rövidtávon látványosan tudják az adósságot csökkenteni, de általában hosszabb távon lassítják a fejlődést. A legjobb megoldás, ha az adósságot valamely szervezet kinövi. Egy egyszerű példával. Ha egy négytagú család havi jövedelme 200 000 Ft, a megélhetési kiadások 170 000 Ft-ot tesznek ki, akkor csődöt okoz, ha a lakáshitel törlesztése havi 50 000 Ft. Mert az a 20 000 Ft hiányzik. A bank felmondja a hitelt, a lakás elúszik.

Ha valami jó állásváltoztatás okán a havi jövedelem 230 000 Ft-ra emelkedik, és ebből kell kifizetni az 50 000 Ft-ot, akkor még a megélhetésre több is jut, mint korábban. 170 000 Ft helyett 180 000 Ft. Alig 15 %-ot nőtt a bevétel, mégis nemhogy a csőd fenyegetne, hanem még jobban is él a család. Persze tudom, hogy nem olyan egyszerű 15 %-kal többet keresni, de azt szeretném érzékeltetni, hogy nem kell ahhoz kétszer annyit keresni, hogy kétszer magasabb legyen a teherviselő képesség.

A város adósságát tehát elsősorban az adósság kinövésével kell kezelni, másodsorban megszorításokkal. A két elemmel vegyesen kell operálni. Hogy hol húzódik a határ? Nagyon nehéz megállapítani.
Makroközgazdászoknak kellene pontosan számszerűsíteni azt, hogy a lehetséges növekedés mekkora hitelállomány „kinövésére” ad fedezetet, és csak a fennmaradó rész „megspórolására” kellene koncentrálni. Természetesen az arányok a gazdasági helyzettől függően folyamatosan változnak, ezért mondtam azt, hogy a lehetőségek pontos felmérése után ezt a kérdést folyamatosan, minden tényezőt figyelembe véve körültekintően, és az alapfeladatok végrehajtásától nem elrugaszkodva, operatívan kell kezelni.

Tudomásom szerint a városban az elmúlt években ilyen munka nem született, az pedig csak álom, hogy folyamatos értékelés történne. Ma a városi vezetésben csak költségvetési szakemberek vannak, akik tudnak összeadni, szorozni, kivonni. De trendek értékelése nem történik. Pedig ezt a módszert nem kell kitalálni. A tengeren túli városok már régóta nem költségvetési egységként, hanem működő gazdasági mechanizmusként néznek a számok tükrébe. S ha nem akarunk olyan messzire menni, akkor időnként érdemes meglátogatni Hamburg honlapját, melyen olyan színvonalú elemzések jelennek meg, melyek kristálytisztán mutatják be a város gazdasági lehetőségeit, jelenlegi és jövőbeni teherviselő képességét.

Index: – Ön szerint melyek a városban a szükségszerű (gazdasági) fejlesztések, és hosszú távon hogyan finanszírozná azokat?

VV: – Az EU-források beáramlására várunk, mint a Messiásra. Reméljük, hogy ezek a pénzek valóban jönnek, és reménykedünk, hogy azok valóban jól is lesznek elköltve. Ebből majd nagyon sokan jól meg is fognak élni egy évtizedig. És a város is sokat fog fejlődni.

De szükség van emellett egy organikus, egy belső erőből adódó fejlődésre is. A városnak, mint egy gazdasági működtető szervezetnek, ki kell találnia magát.

Hadd kezdjem ismét egy példával. Ha Veszprémben nyílik egy üzem, mely alkalmaz 150 betanított munkást, akkor egy hónapig mást sem látni a helyi sajtóban, mint ezt az óriási eredményt. Mindenki ott van a megnyitón, aki azt hiszi magáról, hogy számít. És valóban, nagyon fontos, hogy 150 betanított munkás minimálbért kap, járulékot fizet. A járulékot elviszi az állami költségvetés és a társadalombiztosítás. A 150 munkás pedig elviszi a minimálbérét a Tescoba tejre, kenyérre, kolbászra. 150 embernek boldogabbak a napjai, ami nagyon fontos dolog.

Ugyanakkor megkezdi a működését egy húsz fős vállalkozás, mely mondjuk a Veszprém környékén vitathatatlanul meglévő vegyipari tudására alapozva vegyipari üzemeket tervez 30 országban. Ott ugyan csak 20 ember dolgozik, de mivel a minimálbér háromszorosát, négyszeresét keresik, ezért nem csak a Tescoba járnak, hanem étterembe is, meg fodrászhoz, meg színházba. Az éttermes és a fodrász is örül, hogy jó volt a forgalma, ezért bátrabban vesz új, divatos ruhát, tehát a butikosnak is van bevétele. Az a húsz ember végül a vásárlásain keresztül akár több forgalmat, bevételt generál a városban, mint a 150 betanított munkás. Ezt a makroökönómiában multiplikációs hatásnak nevezzük. Mégsem tud róla senki, hogy egyáltalán létezik a városban egy ilyen vállalkozás, mert a mai városi gazdaságpolitika csak azt szereti, ha eladhat egyszeri pénzért egy nagy területet, melyen rettenetes környezetszennyezéssel felépül valami ipari üzem, ahol sokan dolgoznak, jó nagy bitumenezett parkoló van, jól lehet fényképezni.

A világgazdaságban lezajlott egy paradigmaváltás. A termelésalapú fejlődést felváltotta a tudásalapú fejlődés, s a hozzáadott értékalapú fejlődés. Nézzünk néhány számot! Kb. 180 évvel ezelőtt volt olyan francia falu, mely az utolsó szálig kipusztul éhínségben. Harminc évvel ezelőtt az USA lakosságának kb. 7 százaléka állított elő annyi gabonát, melyből előállított chipstől jól meghíztak a jenkik, és még az akkori Szovjetuniónak is jutott bőven. Na nem chips, hanem gabona. Ez az arány 10 éve kb. 4 % volt, ma meg már ezt a termékmennyiséget a lakosság 2,7 %-a tudja előállítani. Az ipari termelékenység még ennél is jóval nagyobb mértékben növekedett. Akkor mi miért akarunk mindenáron gyártani? Kinek? Mit?

A nagy hozzáadott értékű termelésben, a tudás alapú technológiákban és az anyagi jellegű szolgáltatásokban kell megtalálni a kiutat. És a kultúrában, de talán ezen a területen valóban értékes eredményeket ért el a város.


iszont a város nem hozott létre ipari parkot, nem hozott létre vállalkozói „inkubátorházat”, ahol a koncepciójának megfelelő irányultságú vállalkozásokat segítette volna. Van még egy olyan megyeszékhely, aki ezt el merte követni? Talán Szekszárd.

Az adottságok kiválóak. Az egyetem, a korábbi kutatóintézetek egyre kopó gárdája, a földrajzi elhelyezkedés mind jó alapot ad ehhez a váltáshoz.

A vegyipar az elmúlt időszakban az egész világon át- és felértékelődött. Átértékelődött, mert rohamosan teret nyer a környezetvédelem, továbbá felértékelődött, mert a világ számtalan feladatát a vegyipar segítségével lehet orvosolni. Hazánk hamarosan a biológiai eredetű energiahordozók fellegvára lesz. Jelenleg 10 bioetanol és biodízel projekt fut az országban. Ha maguk a gyártókapacitások nem is itt lesznek a megyében – sajnos –, legalább a technológiai kutatások tekintetében szerepet kell kapnia a térségnek.

De beszélhetnék a számítástechnikáról is. Ma már a számítógépes programok nagy része Izraelben és Indiában készül. Elvileg. A gyakorlatban pedig számtalan magyar magáncég vállal részmunkákat. Tudnunk kell, hogy kik azok a városban, akik már végeznek ilyen munkát, és kik azok, akik még nem, de alkalmasak lennének rá, ha egy „inkubátorház” melegében el tudnának indulni ezen az úton.

És például nem szabad megengedni, hogy az ország egyik legnagyobb nyugdíjpénztári szolgáltató társasága észrevétlenül, minden visszhang nélkül Budapestre települjön Veszprémből.

De nem folytatom a felsorolást, mert egy tucat oldalt töltene meg.

Index: – Ön szerint a Közép-dunántúli régióban milyen szerepet tölthet be Veszprém, és melyek /lehetnek/ Veszprém kitörési pontjai?

VV: – A kultúra területén már most is meghatározó szerepet tölt be Veszprém. Magáért beszél a két színházi társulat, az önálló bábszínház, a Mendelssohn Kamarazenekar, a világszínvonalú kézilabdacsapat.

Gazdasági téren viszont nem lesz egyszerű felvenni a versenyt Székesfehérvárral. De vitathatatlan előnyünk az öt évtizedes egyetemi jelenlét, a vegyipari orientáltság. Ezekről már volt szó.

Mindezek mellett figyelembe kell venni, hogy a határok leomlottak, a távolságok eltűntek egyes szolgáltatások területén. Ne legyen szégyen, hanem örüljünk annak, hogy Veszprém banki központ lett, hogy biztosítók dolgoznak – és ami még fontosabb, dolgoztatnak – itt. Minden szolgáltatást meg kell becsülni! A város szempontjából az a fontos, hogy újra elosztható jövedelem áramoljon be. Olyan jövedelem, mely a multiplikációs hatás miatt még több jövedelmet generál.

Örülnék, ha a városi vagyon kezelésével megbízott szervezet nem csak abban látna üzletet, hogy a zöldterületek kárára felépített, eladható, esetenként eladhatatlan lakásokkal töri meg a város szerkezetét, hanem abban is, hogy van mersze beszállni tudásalapú üzletekbe, akár közvetlenül, akár a részükre nyújtott szolgáltatások formájában. Ilyen lehet pl. a már emlegetett „inkubátorház”.