A számos szomatológiai vizsgálat, elméleti tanulmány azt jelzi, hogy az agresszió, az agresszív emberi viselkedések aránya nem fog csökkenni. A jövő társadalmaiban az ismert egyéni és csoportos agresszión túl merőben újfajta erőszakos cselekmények sora is valószínűsíthető, amit a társadalmi, ökológiai katasztrófák is erősíthetnek. Természetesen egyes földrajzi területre vonatkoztatva tanulmányokat lehet készíteni.

Az előtanulmányok alapján lehet olyan modelleket kialakítani, amelyek megvalósításával az agresszió mértékét, elterjedését kompenzálni és csökkenteni lehet. Minden előtanulmánynál és programtervben figyelembe kell venni a generális, adott társadalomba beivódott problémákat, amellyel nap mint nap szembe kell néznünk az ottlakóknak. Érdemes néhány tényezőt kiemelni, amelyek az agresszió felé vihetik a társadalmi csoportokat, embereket.

A sokszor hangoztatott túlnépesedés, az egyre fokozódó élelmiszer- és ivóvízhiány, az elképesztő méreteket öltő nyersanyagkitermelések és azok feldolgozása, a fenyegető „energiahiány”, de mindezeken felül az emberiség számára a legnagyobb fenyegetést az ökoszisztéma visszafordíthatatlan megváltoztatása jelentheti. A biológiai kockázati tényezőkön túl figyelembe kell venni a nemzetségek egymás mellett élésének problémáit, és külön figyelemmel kell lenni az adott társadalomvallási, politikai, eszmei gyökerekre. A Jugoszláv állam szétesése egyértelműen bizonyítja, hogy miként lehet indulatokat, agressziót „konzerválni”, valamint három különféle vallás gyakorlása milyen feszültséget rejt magában.

Tudomásul kell venni, hogy az ember a Föld természeti világának egy rendkívül kicsi része, és ha Földünk ökoszintézisét visszafordíthatatlanul megváltoztatja, azzal az ember földi létét veszélyezteti. Nem elképzelhetetlen hogy az emberiség jövője egy gigantikus drámába torkollik, ami az agresszión fog alapulni. Felelősen gondolkodva és a világ jövőjét szem előtt tartva a társadalmi irányítási rendszerekben jelentős változtatásokat kellene végrehajtani. A rövid távú gazdasági, politikai tervek és célok helyett át kellene térni a hosszú távú, természettudományi alapokon nyugvó, futurológiai szemléletű társadalomirányítási módszerekre. Meggyőződésem, hogy csak ezzel a módszerrel lehetne mérsékelni az egyre halmozódó egyéni és társadalmi feszültségeket, amelyek egyre növekvő módon agresszióba csaphatnak át.

Összességében azt kell kimondani, hogy a társadalmi mozgásokat, az emberi viselkedést a természet törvényei szabályozzák. Léteznek emberek talán szakembereknek, (én nem nevezhetném őket annak), akik tudják, hol van az a határ, amikor a kollektív agressziót el lehet indítani. Igaz az az állítás, hogy embereket ki lehet az utcára vinni, de hazavinni nehezebb őket. Ehhez az igazsághoz hozzá lehet tenni azt is, hogy csak bizonyos társadalmi szituációk esetében lehet embereket az utcára vinni. Elképzelhetetlennek tartom azt, hogy Svájcban bármilyen politikai erő képes lenne tömeges demonstrációkat szervezni.

Nem mindegy az sem, hogy az adott társadalom rétegződésének megfelelően hány réteg válik érintetté bizonyos politikai szándékok miatt. A részletes elemzések azt sejtetik, hogy léteznek azok a bizonyos emberek, akik ismerve az adott ország társadalmi feszültségeit, forgatókönyv szerint működtetik a megmozdulásokat. Ez épülhet valós vagy mondvacsinált konfliktusokra, de azt minden esetben ki kell jelenteni, hogy a politika sandasága mindig jelen van. A forgatókönyv ismert. A feszültségektől terhes országban a rendvédelmi, fegyveres erők és az igazságszolgáltatás mindig a politikát szolgálja ki. Minél erősebb a belső fegyveres erőszakszervezet, annál gyengébb az ország védelmi képessége. Ilyen példának tekinthetjük Argentínát a Falklandi-háború esetében. Hol lehet ilyen konfliktust előidézni? Csak ott, ahol az adott állam szegény és nincstelen, nagy a külföldi adóssága, jelen van a korrupció. A lakosság kiszolgáltatott egy új típusú kényszernek, amit globalizációnak hívnak. Abban az országban, ahol az átlagember azt tapasztalja, hogy munkájával nem a hazai jólétet szolgálja, hanem tőkecsoportok profitját növeli éhbérért, ott a személyes és csoportos agresszió veszélye igen nagy. Merész állításnak tűnhetnek ezek a kijelentések, de ha valaki érzelemmentesen számol (nem bonyolult matematikai műveletekről van szó) akkor riasztó képet kaphat.

Tárgyilagosan szemlélve a hazai eseményeket – olyan kutatóként, aki sok emberrel találkozik –, meglepődve tapasztalom, hogy függetlenül egymástól az emberek kérdéseket tesznek fel. Az egyik jelenlévő kérdés mindig az, hogy amit eleink a közérdekében megteremtettek a mi és az unokáink javára, annak az eladására ki jogosította fel az egyes politikai csoportokat? Mindenki érzi, ha az államnak nem marad vagyona, akkor csak közadakozásból élhet. Ha a közszegény, akkor csak idő kérdése az anyagi javak begyűjtésének ideje. Ha valaki azt gondolja, hogy ez puszta fantáziálás, akkor olvassa el azokat az elemzéseket, amelyek azt mondták és mondják, hogy a bankok felelőtlen hitelezései széles néprétegeket szegényíthetnek el. Az adósságkezelő – néha félkatonai – szervezetek már kezdenek bajba kerülni, mert nem tudnak mit kezdeni a jelentős mértékben emelkedő hitelre vásárolt és visszavett autókkal, de elemzők azt mondják, hogy az ingatlanok esetében sem várható más.

Az úgynevezett szociális háló bizony szakadozik. Ez potencionális veszély, és fokozhatja az egyén feszültségét, indulatait, agresszióját, ami csoportos agresszióban csúcsosodhat ki. A történelem bizonyítja, hogy ezek a folyamatok egyik fél részére sem megnyerhetők. Az 1990 évek előtti időszakban a politika fenntartott egy viszonylagos szerény egyensúlyt, amit elneveztek „gulyáskommunizmus”-nak. Meglepő, hogy azok a harcos akkori fiatalok, akik szembeszálltak a Magyar Szocialista Munkáspárttal, és harcos magatartásukkal vállalták akár a megveretést is, azok közül most sokan utcára küldik a rendőröket és megveretik a tüntetőket. Az ember, aki feladja elveit és a hatalom, a gazdagság lidércét követve elfelejti múltját, az sajnos szánalomra méltó, és egy olyan tűzzel játszik, aminek korábban részese volt – csak akkor a barikád másik oldalán állt. Ezeknek az embereknek az erkölcsi megítélését mindenki döntse el magában. Érdekes módon tisztességesnek mondható az az ember, aki azt mondja, hogy pl. harminc éve mindig az aktuális politikát szolgálom, betartom annak törvényeit a saját karrierem érdekében. Ehhez sem kívánok megjegyzést fűzni. Az már kifejezetten zavaró, amikor az oktatásnál a tudásalapú társadalom építése helyett a nem hazai ipari résztvevők munkaerőigényének megfelelően igyekeznek az oktatást átalakítani. A tehetséges, nagy tudású fiataloknak pedig csak egy lehetőségük lesz, hogy külföldön kamatoztassák – hazánk érdekeitől függetlenül – tehetségüket. Ezek a tények kihatnak a pszichoszomatikus folyamatokra.

Bizonyos esetekben ismert, hogy információk hatására, félelem esetében olyan szomato-pszichés hatások állnak elő amelyek pillanatnyi időben irracionális cselekedetekre késztetnek embereket. Riasztó példáknak tekinthetők a kamikázék, a testtükre robbanóanyagot erősítő fiatal nők esetei. A hatalom a módszereiben általában ismétli magát. Ha nem tudja biztosítani a feszültséget kiváltó ok megszűnését, akkor félelmet kelt. Mint pl. inkvizíció, politikai megtorlások halálbüntetése, kínzások a koncentrációs táborokban, de sajnos ide sorolhatók a különleges amerikai börtönökben fogva tartott terroristák nyíltan elismert kínzásai is. Ez szerintem – és még nagyon sok szakember szerint – nem jelent, jelenthet megoldást.

Összességében szerény írásommal azt szerettem volna éreztetni, hogy elkülönített társadalomtudományt nehezen lehet elképzelni. A természet törvényeit ismerni kell, és egy kisebb zavargást nem célszerű politikai érdekektől vezérelve kollektív bűnözésnek nyilvánítani. Megdöbbenve hallgattam a televízióban azt a jogászt aki, azt mondta, ha a kampánycsendben valaki tüntet, akkor köztörvényes bűncselekményt követ el, és öt évtől tizenöt évig büntethető (természetesen vállalja ezeknek az embereknek a védelmét, képviseletét, azt nem mondta mennyiért). Ez, és az ilyen jellegű „hergelés” további indulatokat gerjeszthet. A független bírói testületet nem szabad nehéz helyzetbe hozni. Kényszerű helyzetet idézhet elő az, hogy ha a politikus miniszter átvisz olyan törvényeket, amik alapján sorba kell kiróni a hosszú börtönbüntetéseket, esetleg deportálásokat. (A nagy létszámra való tekintettel a koncentrációs táborok felállítása is elképzelhető, mert a börtönök telítettek.)

A napokban sokat hangoztatott államellenes bűncselekményekre vonatkozó hivatkozások 1956 évfordulója előtt durvának és brutálisnak tűnnek, sőt az 1956-ot követő ítéleteket a jogi értelmezők egyértelműen rehabilitálják – még szerencse, hogy a halálbüntetést eltörölték. Egyik televízióban, egy „szórakoztató politikai műsorban” az volt hallható, hogy ami most zajlik, az „ellenforradalom”. Itt hagyom abba.

Szacsky Mihály
szomatológus