1956 októbere nem minden szemtanúnak volt forradalom. Mindenki a saját történésén, érzésén keresztül látta azokat a napokat. Édesanyám majdnem belehalt, édesapám majdnem nyugatra futott, majd megtanulta, ’56 ellenforradalom volt, ma is így emlékszik rá. Nekem pedig a legtöbb emberi tanulsággal szolgált a forradalom a könyveken, visszaemlékezéseken keresztül. Megtanított árnyalni. Megtanított kiállni az igazamért.

Történelmi eseményekről létezik egy hivatalos tudományos álláspont, amit aztán tanítanak az iskolákban, hirdetnek kulturális, politikai eseményeken. 1956. október 23-ról tudjuk, forradalom volt. Akik a saját bőrükön tapasztalták az eseményeket, azok nem mindig osztják a hivatalos álláspontot.

Így van ezzel az én családom is. Ők a Rába mentén, egymástól néhány kilométerre élték át ’56-ot.

Anyai nagyanyám az USA-ban, Cleveland-ben született. Édesapja hiába találta meg a szerencséjét a tengerentúlon, hazajöttek, mert anyukájuknak hiányzott Magyarország. Csak az ötvenes években mondott le az amerikai állampolgárságáról, nem véletlenül. Akkor nagymama egyedül nevelte anyukámat, majd megházasodott. Egy helybeli férfi vette nőül, aki rendőr volt. Ő nevelte fel anyut, mint az édeslányát. Sajnos én csak képekről ismerem őt, korán elhunyt. Az ötvenes évek megterhelték az embert, még egyenruhában is.

Évekkel később egy Rába menti kisfaluban tudtam meg, hogy a humánumát, a paraszti bölcsességét megőrizte az uniformis alatt. A forradalom után leszerelték. Ennek ellenére anyukám október 23-át, mint rendőr gyereke élte meg, és csak alig túl. Iskolába ment, mint mindig, úttörőkendőben, amire a társai fel akarták akasztani, meg akarták büntetni. Nem utálták, nem gyűlölték, csak hallották a családban, a rádióban, hogy a kommunistákat meg kell büntetni. Ők csak ezt játszották el!

Édesapám 18 éves fiatalember volt. Nem érte el őket a forradalom, átélték szépen, csendben azokat a napokat. Ennek ellenére a barátaival elhatározták, nyugatra mennek. Azt gondolták, jobb lesz nekik. Hamar elérték az osztrák határt, amit nem őrzött senki. Sétáltak át a zöldhatáron, amikor valaki elkiáltotta magát – Jönnek az oroszok! Mindenki futásnak eredt. Másnap a barátai egy része újból megpróbálta, sikerült nekik. (A nyolcvanas évek végén találkozott sokukkal, otthon a szülőfalujában. Mások voltak, mint mi. Jobb ruhát hordtak, jobb autókkal jöttek – és mosolyogtak.) Ő úgy gondolta, volt elég izgalom, hazamegy. Majd tanulni kezdett, később dolgozni, Veszprémbe költözött, megházasodott, lakást vett… Élt. Jobban, mint a szülei. Úgy gondolta, jó a szocializmus, Kádár jóember. ’56 ellenforradalom volt, tanulta, hallotta, elhitte. Ma azt hallja, forradalom volt. Legyen úgy – mondja. Nem nagyon érdekli. Inkább kertészkedik, olvas.

Én még azt tanultam, 1956 ellenforradalom volt. Egyik barátom Bécsben járt a szüleivel, és onnan hozott ’56-ról visszaemlékezéseket, melyekben már forradalomról beszéltek. Kialakult a Kádár-kor jól ismert kettősége. Létezett egy hivatalos álláspont: ellenforradalom, és létezett egy magánvélemény: forradalom volt.

Soha nem felejtem el a Vegyipari Egyetem (akkor még így hívták a mai Pannon Egyetemet) gólyabálját, amit mindig október végén tartottak. Ki volt írva nagybetűvel: Éljen a Gólyabál! Mellette kisbetűvel: is. Veszprém akkori legnagyobb buliján ezért nagyon sok jólfésült „vendég” volt, akiket kisváros révén ismertünk, tudtuk, „civilben” rendőrök.

A nyolcvanas évek végén a fiúkkal Pestre akartunk menni szórakozni. Rossz időpontot választottunk, október 23-át. A vonatról tereltek le ballonkabátos emberek, mondván: menjünk haza. Este tudtuk meg, Pesten kisebb összecsapás volt a megemlékezők és a rendőrök között. Amikor 1989-ben bevonultam katonának, még ellenforradalomról beszéltek, mikor ’90-ben leszereltem, már forradalomról. Az egyetemen már tanították ’56-ot. Szabadon lehetett olvasni a visszaemlékezéseket, feldolgozásokat. Hivatalos állami ünnep lett az addig tiltott napból.

Kezdetben fiatalos hevület, a tiltás miatt érdekelt és tetszett ’56. Később a tanulmányaimnak, olvasmányaimnak köszönhetően értelmileg is kötődtem az eseményekhez. Március 15. mellett a legnagyobb nemzeti ünnepnek tartom. Az ötvenes évek internálótáborait megjárt emberek visszaemlékezései a humánum, az emberi tartás magasiskolái. Minden évbe beleolvasok Görgey Guidó, Faludy György köteteibe. Megtanultam belőlük; a legnehezebb időszakot is túl lehet élni, ha van humorod és emberi tartásod. A szabad gondolkodás, a szabad vélemény-nyilvánítás, az emberi akarat, tartás ünnepének tartom ’56-ot.

Ennek köszönhetően becsülöm azt, aki kiáll az igazáért, másért, a közért. Nem szeretem a puha, más háta mögé bújó embereket. Megtanultam a világ nem fekete, nem fehér, hanem ennél mindig árnyaltabb.