Az új Afrika-szavanna kifutó első lakói
Beküldte szerk -
Idén készült el az állatkert impozáns szavanna kifutója, ahol nagyméretű afrikai patásokat tartanak majd, köztük zebrákat, antilopokat, gnúkat.
A tervek szerint a koronás darvak is ide fognak felköltözni 2007-ben. A jövőben ez lehet majd a látogatóink által leginkább hiányolt állatok, a zsiráfok külső kifutója is, ha felépül egy zsiráfház.
A gulyadombi háziállatbemutató lovaspályáján kialakított terület első lakói fiatal zebrák: Gyula, az év elején, Hollandiából érkezett csődőr, és Michelle, a nálunk született kanca. Láthatóan jól érzik magukat az óriási területen, ahová még idén követni fogják őket társaik, a többi zebra és a négy gnú. Az átalakított lóistállóban lévő karámjaik és a kifutó között egy hosszú folyósón keresztül közlekednek.
A háziállatbemutatót ezidáig csak a látogatók egy része - a becsléseink szerint a fele - kereste fel. Sokan talán nem tartották elég érdekesnek az egzotikus állatok megtekintése után a háziakat is, vagy csak a két terület közötti amúgy nem túl nagy távolság riasztotta el őket. Pedig itt látható a magyar állatkertek közül egyedül dromedár, kétpúpú rokonának szomszédságában. Sokan hiányolják az állatkertünkből az állatsimogatót, pedig az is itt található. Remélhetően az egzotikus állatok felköltözésével többen fognak ellátogatni az állatkert ezen, most már afrikai szavannát idéző területére is. (Endrédi Lajos, Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark)