Egyetemistákra bízták a mamutot
Beküldte szerk -
Két mamutot találtak Csajág közelében. A maradványok a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeumba kerültek. A másolatok pedig az ELTE Természetrajzi Múzeumában láthatók majd. Ha minden jól megy.
Az idei év három mamutleletet is hozott. Hatalmas dolog ez, hiszen eddig mindössze négy mamut került elő Magyarországon az elmúlt száz évben. Az idei leletek közül kettő a Veszprém megyei Csajág mellett, a harmadik a Baranya megyei Zók közelében mutatta meg magát. Az utóbbi helyszínről származó csontokat a Pécsi Tudományegyetem Földtan Tanszékére szállították.
Csajágon a földmunkagépek elsőként egy furcsa valamit fordítottak ki a talajból, amiről kiderült, hogy egy mamut foga. A föld megbolygatása után újabb csontok, mint utóbb bebizonyosodott, két mamut maradványai kerültek elő. A kisebbik példány, a bébi, mindössze egy-másfél éves lehetett, amikor elpusztult. A nagyobb sem volt kifejlett példány. A nyomokból úgy tűnik, hogy egy víz mosta területen pusztultak el. A csontokon talált rágásnyomok pedig arra utalnak, hogy haláluk után a környékbeli kisebb ragadozók lakmároztak belőlük. A dögevők alig ártottak a maradványoknak, a körülbelül tizennégyezer éve elpusztult lények csontjainak hatvan százaléka megmaradt.
A lelet kiemelését a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum irányította, de kapóra jött a mamutok iránt érdeklődő Sóron András Szabolcs és Virág Attila. Az ELTE harmadéves geológushallgatói segítettek a kiemelésben, a földdel együtt bedobozolt csontok autóra pakolásában. Mivel a zircieknek nincs fosszilis gerincesekkel foglalkozó szakemberük, ezért a harmadéves egyetemisták szakértelmén múlik, hogy milyen állapotban kerülnek a maradványok a múzeumi raktárakba. Virág Attila nem sértődik meg, amikor azt mondom, hogy ezen a területen talán nagyobb tapasztalattal bíró paleontológusnak kellene ezt a munkát végeznie. A szóba jöhetők nem értek rá - mondja -, így maradt rá a munka.
Megfelelő restaurálás után a zirci múzeumban állítanák ki a maradványokat, ám erre még éveket kell várni. Előbb kellene szerezni úgy tízmillió forintot a kiállítás költségeire. A tervek szerint az ELTE sem marad ki a látványosságból. Ha minden jól megy, akkor a másolatot a jövő év folyamán az egyetem Természetrajzi Múzeuma állítja ki. (népszabadság)