Utalta a pénzt a Budawest
Beküldte szerk -
Átutalta a tulajdonos önkormányzatoknak, Veszprémnek és Szentkirályszabadjának a volt katonai repülőtér vételárát a Budawest Airport Holding Zrt.
Erről tegnap a Budawest Zrt. igazgatósági tagja, Kárpáti Zoltán tájékoztatta a megyei napilapot. A vételár áfával együtt egymilliárd-kétszázezer forint volt. A külföldi és magyar tulajdonosokból alakult, magyar vezetésű cég ezzel eleget tett fizetési kötelezettségeinek, így november 13-án, hétfőn tulajdonba veszi a repülőteret - közölte Kárpáti Zoltán.
A veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzatok tulajdonában lévő területért november 10-ig kellett kifizetni a vételárat, ezt megelőzően azonban számos egyéb pénzügyi kötelezettsége volt a vételi jogot nyert cégnek. Ezek közül a legjelentősebb a 300 millió forintos kötbérgarancia, ami azt jelenti, hogy ezt az összeget az rt. több mint két évre letétbe helyezte egy bankban, arra az esetre, ha nem teljesíti határidőre az adásvételi szerződésben foglaltakat, vagyis nem építi meg két éven belül a nemzetközi repülőteret. Ezenkívül az elmúlt egy évben 75 millió forintot fordítottak az előkészületekre. (napló)