Eseménydús ősz a Veszprémi Állatkertben

Az elmúlt időszakban a legtöbb hírt Suzyval, az elefánttal kapcsolatban hallhattunk, olvashattunk a Veszprémi Állatkertről. Azonban ősszel már eddig is több érdekes esemény történt, új állatok érkeztek, sőt, születtek is.

Például a japán makákóink közül többen úgy vélték, érdemes egy kis sétát tenni a kifutón kívül is, miután egy kis riadalom (amelyet egy motorfűrész okozott) során rájöttek, hogyan lehet kicselezni a villanypásztort. Szemben a kecskeméti esettel, ahol a makákók a várost is felkeresték, Veszprémben a kifutó közelében maradtak, majd vissza is tértek oda. Most szobafogságban várják, hogy az állatkert szakemberei kijavítsák a hibát, akik persze tudják, hogy a japán makákók leleményességével szemben nehéz felvenni a küzdelmet…

A már említett új állatok közül Guy, az új alaszkai fehér farkas Belgiumból, míg egy kookaburra, vagyis kacagó jancsi tojó Hollandiából érkezett. Mindkettő a már itt lévő, ellentétes nemű fajtársuk mellett lelt új otthonra Veszprémben. Guy az első alaszkai farkasunk, amely - az alapító egyedektől eltekintve - nem magyar állatkertből érkezett, teljesen más vérvonalból származik. (Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, Endrédi Lajos)

Rovat: