Lehet, hogy a hely nem szerencsés, ez az alapprobléma – nyilatkozta Rajk László emlékművéről lapunknak Mezei László, aki öt évig Veszprém főépítészeként dolgozott, így jól ismeri az ’56-os emlékmű kapcsán kialakult helyzet gyökereit. Úgy látja, az ilyen kérdésekben nagy szerepe lenne a nyilvánosságnak, ami most – is – hiányzott, ezért aztán sokkal jobban érvényesültek az egyéni érdekek.

Mezei László: – Az elején szeretném hangsúlyozni, nem vagyok veszprémi lakos. Az ’56-os eseményekkel kapcsolatban rendszeresen vannak megemlékezések, mindenki fontosnak tartja megünnepelni. Idén szerencsétlenül jött ki, hogy az 50 éves évforduló és az önkormányzati választások ilyen közel kerültek egymáshoz. Az az érzésem, sokan politikai problémát csinálnak abból, hol, milyen emlékmű készüljön. Ha egy közös akarat megfelelő elékészítés során jut el a végkifejletig, akkor ezek a problémák megelőzhetők. Úgy látom, az önkormányzaton belül is van egyfajta megosztottság – a képviselők nehezen tudnak abban egységes véleményt alkotni, hogy ’56-nak vagy Brusznyai Árpádnak szeretnének emléket állítani. Azzal egyetértek, hogy 1956 tiszteletére emlékművet kell emelni, olyan helyen, ahol legalább október 23-án koszorúkat lehet elhelyezni. Kétségkívül erős kötődés van Veszprém, ’56 és Brusznyai között, ez akár egy emlékművön is megjelenhet. Azonban annak, hogy ez mennyire fontos, különböző véleménynyilvánítási fórumokon kell eldőlnie. A döntéshozókon múlik, hogy a közgyűlés milyen módon készít elő egy ilyen fontosságú beruházást, s úgy látom, a lakosság véleményére is adni kell. Ők viszont csak akkor látják, akkor mondanak véleményt, amikor ott állnak az elkészült mű előtt. Szerintem nincs megfelelő nyílt fórum, ami mindenki számára az előkészítés fázisában lehetőséget ad a véleménynyilvánításra. Ilyen esetben könnyen elégedetlenek lehetnek az emberek. Érezhető, hogy a jelen esetben igen nagy szerepe van a nyilvánosságnak.

Index: – Elsőként a területet határozták meg.

ML: – Még az önkormányzatnál dolgoztam, amikor elkezdődött a helyszín kiválasztása. Több lehetőség is felmerült, amelyek elsősorban az ’56-os eseményekhez kötődtek, végül a Színházkert sarka mellett döntöttek. Akkor még senki nem tudta, hogy a pályamű, ami erre a területre készül, végül milyen jellegű lesz. Én egyébként – személy szerint – nem a Színházkertet támogattam. Ettől függetlenül Rajk pályázatát a beérkezett pályaművek közül a legjobbak közé soroltam.
Korábban, a színház rekonstrukciójánál nem nagyon vették figyelembe, hogy az egykori püspökkert, jószágkormányzóság parkja milyen módon, milyen geometriai szerkesztési elvek szerint alakult ki. A bővítésnél teljesen át is alakították. Úgy vagyok vele, hogy az eredeti struktúra tiszteletét valamilyen módon mindig biztosítani kell, de ezek itt elvesztek a korábbi tervezések során. A teljes terület problémáját nem oldja meg, ha egy-egy szeletet kiragadva rendezzük az aktuális programhoz igazítva a dolgokat. Kicsit esetlennek érzem ezt a próbálkozást. A park és környéke városrendezési szempontból történő rekonstrukcióját komolyabban kellene venni.

Index: – Akkor hol lenne jó helyen egy ’56-os emlékmű?

ML: – Ez nem másodsorban pénzügyi kérdés. Egy emlékmű akkor éri el célját, ha megfelelő, kulturált környezetben készül el. Sok embert meglepetésként ért, hogy a Rajk-pályázat igen nagy volumenűre sikeredett. Persze azon lehet vitatkozni, hogy mennyire felel meg a pályázati kiírásnak, hiszen a beadott pályázatban sokkal több szerepelt, mint ami a park sarkában ténylegesen látható. A helyszín kiválasztásánál is nagy szerepet kapott a rendelkezésre álló pénz, hiszen például a Kossuth iskola melletti helyszín esetében az emlékmű építése mellett a terület rendezése hatalmas összegeket emésztett volna fel. Az Egyetem utcától a Kossuth iskoláig, a Vár utcáig – a színház-könyvtár tömbjének bizonyos részeit is beleértve – kínálkozik több közterületi szakasz is az emlékmű felállítására.

Index: – Öt évig dolgozott a város főépítészeként, így valamennyi pályaművel találkozott. Milyen minőségűek voltak ezek?

ML: – Az emlékmű jellegét tekintve is voltak véleményeltérések. Egyesek egy magasztos, stílust kifejező, emelvényre, tengelyre tervezett alkotást támogattak, mások olyant, amit az emberek nap mint nap megtapinthatnak, közte járhatnak. Annyira emberközeliek voltak az ’56-os események, hogy a patetikus emelvényre helyezett verzió nem lehetett követendő. Ha kemény vagyok, számomra eredménytelen lett volna ez a pályázat, egyik pályamű sem adott megoldást a problémára. Volt egy olyan érzésem, hogy a beérkezett tervek jelentős része bárhova letehető lett volna, kvázi semmi kötődése nem volt a helyszínhez. Olyan eszközrendszert találni, amivel a szobrász megfelelő alkotást tud készíteni, nagyon nehéz. Akkor igazán jó egy alkotás, ha van a helyhez valami kötődése. A Millenniumhoz a koronát, Szent Istvánt, a jogart; a világháborúhoz a tankot, a sisakot, a fegyvert, a botladozó katonát kapcsoljuk. Ezek voltak az események hátterében, de amikor mindez átlép egy mennyiségi határon, akkor kezd geggé válni. Véleményem szerint olyan műalkotást kell készíteni, amely kapcsolódik a helyhez, a helyszínhez. Ebből a szempontból jobban örülök annak, ha Veszprémben egy szobor Brusznyairól szól, mint ha egy lyukas zászlót jelenít meg. Persze ettől az emlékmű még lehet jó, csak kicsit általános az eszközrendszere. Nagyon kevés pályázatban láttam, hogy foglalkozott volna a park kutatásával. Mindenkinek ’56 járt a fejében, nem próbálta megfogni a helyszínt.

Index: – Mit szól ahhoz, hogy Rajk László elképzelésének adott teret az önkormányzat.

ML: – Óvatosan kell nyúlni a modern művészethez. A szocializmusban sajnos gyakorlat volt Magyarországon, hogy a hazai modernizmus gyenge leképzésévé vált a nyugat-európai modern formavilágnak. Úgy nézett ki, mintha olyan lenne… de mégsem volt ugyanaz. Ebből gyakorlatilag – mind bútorok, berendezések, házak stb. vonatkozásában – sokszor gagyik születtek. Részben erről van szó jelenleg is. Nagy hangsúly van a részleteken, de ha már változtatunk a finomságán, vagy éppen az anyagán, megkapjuk azt a gagyit, amit a Kádár-rendszerben elkövetett a magyar modernizmus hétköznapi gyakorlata. Önmagában egy parkba beszurkált vasak szörnyűek is tudnak lenni, ha nincs meg hozzá a finoman megmunkált díszlet, a körítés. Fontos a rávezetés, a park geometriája, a részletek és az anyag minősége. Szeretném megjegyezni, hogy Rajk a beszélgetések során a los angelesi Walt Disney Concert Hall Frank Gehry által profin megtervezett minőségét tekintette jelen esetben megvalósítandó példának.

Index: – Sokan értetlenül követik az eseményeket. A helyiek vajon tisztában vannak a történtek hátterével?

ML: – Sokkal erősebben érvényesülnek az egyéni érdekek, mint a közösségiek, ez nagyon jellemző ránk, magyarokra. Sajnálom, hogy egyre többet veszítünk emiatt. Ez Veszprémben sincs másként. Kissé gyengének érzem ebben a városban a lokálpatriotizmust, ami talán abból ered, hogy a ’70-es években közel megduplázódott a lakosság. Veszprémnek kivételes értékei voltak (történeti hagyományok, építészet, földrajzi adottságok), amikkel nem mindig sáfárkodott jól. Sokszor spontán folyamatok vezérelték azt, hogy hova jutott ezzel az adottsággal.
Általános jelenség az érdektelenség Veszprémben is. Amikor felmerül valamilyen probléma, nem törődnek vele, nem érdekli az embereket az előkészítés. Azonban amikor konkrét, kézzel fogható eredménye van egy dolognak, akkor jönnek a vélemények. Összességében keveset beszélnek akár erről a problémáról is, s ebben a médiának is szerepe lehet. A fajsúlyos kérdésekben összehívott lakossági fórumokon mindig ugyanaz a néhány ember vett részt, és amikor rájött, hogy nem az ő problémájukat hivatott megvitatni az összejövetel, szomorúan távoztak.

Index: – Milyen megoldást lát a jelenlegi szituációban?

ML: – Fura helyzet, nem irigylem a döntéshozókat. Ez lehet akár az önkormányzatiság problémája is, konszenzust kellene teremteni a különböző csoportok között. Ha kidobjuk, elveszítünk 20 millió forintot, majd jön a felelős keresése. Patthelyzet. Nehéz továbblépni úgy, hogy ne érjen veszteség valakit. Az a legrosszabb, ha torz eredmény születik. Valakinek engedni kell. Ahhoz, hogy a zászlóból minőségi dolog szülessen, nagyon sok pénz kell. A Brusznyai-szobor léptékében is sokkal kisebb, csak egy emlékművet kell a megfelelő helyre letenni. Úgy látom, megosztottá válik a társadalom, és ez nem szerencsés szituáció.