„Ahhoz, hogy egységes elvárás, egységes jövőkép legyen az iskolával szemben, ahhoz társadalmi és politikai konszenzusra lenne szükség.”– nyilatkozta lapunknak Pribelszki János tanár, a Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola igazgatóhelyettese, amikor az iskolákban bevezetett változtatások eredményeiről és tapasztalatairól kérdeztük.

Index: – Milyen hatással vannak az iskolára az óraszámemeléssel és a túlóra-elszámolással kapcsolatos eddigi intézkedések?

Pribelszki János: – A hatás véleményem szerint hosszú távon lesz érzékelhető. Az óraszám emelése a tanárok munkához való hozzáállását változtathatja meg. Senki sem dolgozik szívesen többet kevesebb fizetésért. Hosszú távon egyfajta elmérgesedési folyamat megy végbe. Jelenleg elsősorban hangulati hatása van a bevezetett intézkedéseknek. Ha ezeknek a szükségességéről több racionális érvet, magyarázatot hallhattak volna az érintettek, talán lényegesen könnyebb lenne elviselni őket. Mindezek hiányában a pedagógusok többsége megalázónak éli meg a jelenlegi helyzetet.

Index: – Reformnak tekinthetők ezek a változások?

PJ: – Óraszám-emelést reformnak nevezni nevetséges dolog. Reformot óraszám-emeléssel megvalósítani szintén nem szerencsés. Egy történész tudja, hogy mit jelent a reform kifejezés, és a szó jelentésével valószínűleg az oktatáspolitikusok is tisztában vannak. Ezek igazából politikai döntések. Amióta dolgozom, minden kormányzat és politikai garnitúra oktatási reformról beszélt. A reform a dolgok pozitív irányú változását jelenti – nem radikális változás, hanem egy belső fejlődés eredménye. Lehet reformnak hívni a bevezetett intézkedéseket, de a végkimenetet, az eredményt tekintve ez a folyamat szerintem nem az.

Index: – Milyen változtatások lennének valóban reformértékűek?

PJ: – Szerintem változtatásra szorul az iskolarendszer, a tanárképzés, az iskola belső világa és még sok minden, különböző területeken. A tanárok jó része nem képes, nem akar, vagy nem is tud úgy bánni a gyerekkel, hogy egyenként, és ne egy közösség vagy osztály tagjaként tekintsen rá. Egyénileg kellene a gyerekeket kezelni. A mai iskolarendszer nem tud mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik leszakadnak, hátrányos helyzetűek. A jelenlegi iskolarendszer az átlagosnál valamivel jobb képességű gyerekekre „van kitalálva”. Ők kapnak tőle valamit, mert van motiváltságuk, megvan a megfelelő családi hátterük, anyagi helyzetük. Azt, aki viszont semmit sem hoz otthonról – se tudást, se anyagiakat, se azt a fajta jövőképet, amit a család adhat a gyereknek – ez az iskolarendszer nem képes az ő felzárkóztatni, hátrányait a nem tudja felszámolni, hanem fenntartja azokat. Mindezek ismeretében azt gondolom, elsősorban magán az iskolarendszeren kellene változtatni, sokkal több erőt és energiát kellene belefektetni az oktatás egyes részterületeibe. Az igazi reformokhoz pénz kell, módszer- és szemléletmódváltás. A tananyag mennyiségének valódi megváltoztatása, és még sok minden. Nem tartom reformnak a tankötelezettség tizennyolc éves korig való elnyújtását sem. A sikertelenséggel küzdő gyerekekben ezzel csak növeljük a kudarcélmények számát.

Index: – Mennyire játszik mindebben fontos szerepet a pénz?

PJ: – Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem ismerek még egy ilyen közszolgálati szférát, ami ennyi pénz befektetése mellett ennyire ellenőrzés nélkül működne. Hiányolom a számonkérést az intézmények részéről – iskolától, fenntartótól, államtól, szülőtől, bárkitől –, ami figyelemmel kísérné a felhasznált anyagiak hatékony megtérülését. Mindenki arról beszél, hogy több pénzt kell befektetni az oktatásba, legyen kevesebb óra, legyen több csoportbontás. A pénz önmagában még nem elegendő. Az anyagiak mellé olyan szabályzókra vagy feltételrendszerre lenne szükség, ami mellett ezt a pénzt hatékonyan lehet elkölteni. Fontos lenne, ha az említettek meg tudnák mondani, mit várnak az iskolától, mit akar az állam, a társadalom, a kormányzat, a fenntartó. Persze ne szlogenekben gondolkodjanak, hanem konkrétan mondják meg, mit szeretnének. Ahhoz, hogy egységes elvárás, egységes jövőkép legyen az iskolával szemben, ahhoz társadalmi és politikai konszenzusra lenne szükség. Ezért gondolom azt, hogy egyetlen kormányzat semmilyen reformja sem fog működni addig, amíg nincs a reformok mögött közmegegyezés. Az oktatás akkora stratégiai ágazat, ami kormányoktól független. Annak, amit most reformálunk, majd hosszú évek múlva lesz következménye.