Székesfehérvár lenyomta Veszprémet
Beküldte szerk -
Jelentősen csökken a megyeszékhelyek, és ezzel a megyék közigazgatási súlya, annak következtében, hogy a kormány regionális szintekre szabja át az intézményrendszert. Az átalakítás egyértelmű vesztesei Szekszárd, Tatabánya, Veszprém, Kaposvár, Eger és Kecskemét. Előzetes számítások szerint mintegy 50 milliárdot spórol a kormány.
Arról már a nyáron döntöttek, hogy 2007-től egy sor szervezet többek között a katasztrófavédelem, a népegészségügyi és tiszti szolgálat, az adóhatóság és a munkaügyi intézmények megyei igazgatóságait összevonják egy-egy régiós központba. Az elmúlt hetekben születtek meg viszont azok a döntések, hogy egyes intézmények központjai egy adott régió melyik városaiba kerüljenek írja a hírszerző.hu.
A Kormányszóvivői Irodától kapott tájékoztatás szerint több megyeszékhelyen csak egy-egy ilyen központ jön létre, így a jelen állás szerint az átalakítás komoly vesztesének számíthat Tatabánya, Zalaegerszeg és Szekszárd, ahová mindössze a nyugdíjfolyósító igazgatóságok kerülnek. Békéscsaba, Veszprém, Kaposvár annyiban lesznek jobb helyzetben, hogy ide az ország vezetői két régiós központot terveznek telepíteni.
Ezzel amúgy lezártnak tekinthető a Pécs és Kaposvár, Székesfehérvár és Veszprém között dúló, évtizedek óta tartó ki a nagyobb küzdelem, hisz Pécs és Székesfehérvár is ötször annyi, azaz tíz-tíz központot "gyűjtött be".
Egyébként a területfejlesztési törvény által korábban kijelölt régióközpontok lesznek az átalakítások igazi győztesei. Ráadásul erre épült az uniós fejlesztési pénzek fogadásának intézményi rendszere, az úgynevezett fejlesztési pólusok, ahol a fejlesztési ügynökségek is működnek. Így Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc és Győr térsége alaposan bevásárolt régiós központokból.
A közép-dunántúli régióban fejlesztési pólusként nem egy várost, hanem a Székesfehérvár-Veszprém tengelyt határozták meg, amely mint előbb írtuk most erősen a királyok városa felé billen.
Veszprém kapja az ÁNTSZ, valamint az államkincstár régiós központját.
A teljes cikk itt olvasható.