A Veszprém Index utolsó 2006-os hetének ügykontrollja az év végi vállalati rendezvényeket vesézi ki. Elsőként egy multinacionális nagyvállalat olyan munkatársát kérdeztük, akinek segítségével a szervező szemszögét ismerhetjük meg helyszínválasztásról, költségekről, programról.

Riportalanyunk – nevezzük Lacinak – vállalatánál a cég ügyeiről szigorúan csak központi jóváhagyással lehet nyilatkozni a sajtónak, ezért kérte, hogy ne nevesítsük azt az országos társaságot, ahol nyolcadik éve dolgozik. Ez az alaphelyzet azt is eredményezte, hogy lazán és bőbeszédűen mesélt nekünk a témáról.

Index: – Kinek a feladata a szervezés?

Laci: – Ez egy kicsit összetettebb történet. A cégünk szervezeti felépítésében fontos szerepe van a régióknak, ami nálunk négy megyényi területet jelent. Minden évben más megye szervezi az év végi bulit, aminek a fedőneve „Éves értékelő zárókonferencia”. Hivatalos papírokon is így szerepel, de mindenki tudja, hogy ez csak az adminisztráció. (Van szigorú jelenléti ív is, ugyanis ez oktatási költségként van könyvelve.) Amióta itt vagyok, mindig benne voltam a szervezésben, ha mi voltunk a sorosak. Külön személy nincs rá, önkéntes alapon megy, de persze közvetve ez jelent előnyöket.

Index: – Milyen előnyökre gondolsz?

Laci: – Nézd, egy ilyen rendezvény milliós tétel. 100–120 fő egy éjszakára (néhányan kettőre), több fogásos bőséges vacsorával, utána svédasztallal, mellette szinte korlátlan italfogyasztással, legalább háromfős zenekarral, valami plusz bemutatóval (táncosok vagy bűvész etc.), terem és eszközbérlettel (projektor, hangtechnika stb.) szép summa. Mindez december elején-közepén a holtidényben. A központ megad egy keretösszeget, de a részletekkel nem foglalkozik, eddig mindig rábólintott arra, amit mi szereztünk. Hogy is fogalmazzak diplomatikusan: ez „jó tárgyalási alap”, és nekem is nemcsak kapcsolati tőkét jelent.

Index: – Értem. A helyszínválasztási szempontok után térjünk rá a programra. Nálatok hogyan néz ki ez?

Laci: – Általában egy pesti góré (értékesítési vezető vagy valamelyik vezérigazgatósági tag) kezdi a szövegelést, aztán a régió vezetősége „értékel”. Ez korábban egy kétórás blokk volt Power Point beszámolóval, rengeteg számmal, adattal, az utóbbi időben belátták, hogy ennek semmi értelme és fél órában lerendezik. Próbálkoznak humorbonbonok elhelyezésével is, ezen jókat derül a nagyérdemű, de összességében most már amúgy is inkább a motivációról szól, mint a statisztikáról. Ezután jön a jutalmazás, kézrázás (versenyek, jubileum stb.), az ajándék (általában lovetta és/vagy a legkülönbözőbb céges logóval ellátott ketyerék a karácsonyfadísztől az esernyőn át a legkülönbözőbb bőröndökig). Köszöntő, aperitif, minimum négyfogásos vacsora után egy rövid műsor (általában versenytánc-bemutató, de volt már humorista vagy bűvész is), aztán színre lép a zenekar, és zúznak reggelig.

Index: – Eközben a főnökök?

Laci: – Csak póz, semmi több. Néhányan megpróbálnak a tökösebbek közé vegyülni, de kínosan figyelnek arra, hogy ne igyanak sokat, így nem is „hibáznak”. Persze volt már rá példa, hogy ezt néhány kolléga kihasználta, és jól megmondta addig titkolt (elfojtott?) véleményét, de ezt az érintett általában csak bárgyú vigyorral fogadta. Ez mondjuk, nem jelenti azt, hogy el is felejtette.

Index: Szerinted mi a haszna egy ilyen rendezvénynek?

Laci: – Alapvetően szeretik az emberek. Kell egy kis cirkusz a kenyér mellé. Sokan vannak olyanok, akik soha nem kapnak jutalmat a teljesítményük alapján, de ilyenkor ők is tudnak lazítani, sőt néhány háttérember kifejezetten ilyenkor kerül előtérbe. A többség élvezi, akinek más a véleménye, el sem jön, mindig talál kibúvót. Mivel én mindig ott vagyok, az elégedetlenek nevében nem tudok nyilatkozni.