Mi az értelme, célja a céges évzáró rendezvényeknek? Egyáltalán hogyan zajlik egy ilyen összeröffenés? Mi folyik az este alatt – süket duma vagy a pia? Ki, hogyan érzi magát ezeken a partikon? Különböző területen dolgozó alkalmazottak véleményei adnak választ kérdéseinkre.

29 éves, közalkalmazott nő
Nem vagyok híve a hivatali kollektívás ünnepségeknek. Szerintem a munkahelyeken ritka esetben alakulnak ki olyan barátságok, amelyek megérnek egy egész estés ünneplést. A munkaidőn kívül a családommal szeretem tölteni az időmet, nem azokkal, akikre csak érdekből mosolygok. Soha nem értettem a kollektíva-erősítő mulatságokat, és mint kitűnik, nem is vagyok a híve.

Egyébként nálunk nincsenek céges rendezvények. Van egy szakmai napunk, amikor megtudjuk, hogy mi vagyunk a legjobbak, megdicsérik „ezt meg azt”, aztán a hivatalos ebéden mindenki annyit töm a szájába, amennyit nem szégyell. Ez általában állófogadás, a lehető legodanemillőbb ételekkel. (pl. idén pörkölt volt) Ezeket a napokat mindenki rettenetesen unja. Senki sem látja már értelmét, csupán a hozadékát, az ajándékba kapott fél nap szabit. Így az eredményességéről ennek a szakmai napnak nem lehet beszélni. Pedig nem volt ez mindig így, találtam egy 1970-es évekből származó fényképköteget, ami az akkori kollektíva-erősítő rendezvényeket mutatta be. Hát csodálom, hogy hivatalosan is iktatták őket. A női topánokból való pezsgőivászat mellett a Szokol-rádiós táncmulatság sem maradt el. Óriási cigarettafüstben, igazi buli-hangulatban. Nem tudom, hogy irigyeljem-e az akkori gárdát…

39 éves, tanár
Az utolsó tanítási nap a buli napja nálunk, az iskolában. Ilyenkor este a tanárok, szakoktatók, irodisták kiöltözve, kiéhezve az ingyen vacsorára érkeznek az iskolai étterembe. Mielőtt mindenki rávethetné magát a kétfogásos menüre, az igazgató úr beszédet intéz a néphez. Több éve hallgatom ezt a közel negyedórás szózuhatagot, de eddig még soha nem volt értelme, kivétel a záróakkordnak, amikor kellemes ünnepeket kíván az igazgató.

A fokozott áhítat nem a vezető szellemi képességeinek szól, hanem a jutalmazási képességének, hiszen ilyenkor szokta pénzzel elismerni a számára megfelelő munkát végző kollegák munkáját. Nagyon fontos, hogy a beszéd előtt vagy alatt jó pozíciót találjunk, vagyis megfelelő környezetbe kerüljünk, mert rosszabb esetben fárasztó, unalmas, szenilis kollega mellé kerülünk. Az étkezés után jön a buli: sör, énekszó, tánc. A fiatalabbak, igényesebbek ezen már nem vesznek részt, hanem elillannak a városba, egy külön bulira.

30 éves férfi, multicég - pénzügyi szektor
Eddig két helyen dolgoztam hasonló munkakörben, mindkettőnél ugyanaz volt a gyakorlat. Mivel céges költségen mindig volt egy nagyobb buli (értsd: több megyét érintő, 80–100 fős, ottalvós hepaj), helyben csak kicsit szerveztünk összedobott pénzből. Ez utóbbi nem is volt nagy szám, a nagyot viszont kifejezetten élveztük. Ilyenkor találkozunk olyan távoli kollégákkal, akikkel amúgy egész évben csak egyszer-kétszer futottunk össze, az elején a górék hamar lezavarják a „megtapsoljuk egymást” blokkot, aztán hamar belendül a társaság.

A turné már az oda-úttal elkezdődik, majd a szobák elfoglalásakor beindul a hozott anyag fogyasztása, megvan az évek óta kialakult gyakorlat, ki hoz bort, páleszt, whiskyt, bechert stb. Eleve ingyen van a kaja-pia, de így azért mégis más, utána zene, tánc, nótázás hajnalig. A főnökök is kissé ellazulnak, de annyira nem vegyülnek a plebsszel, nem mintha ez hiányozna. A cég buli-szempontból bőkezű, bár lövésem nincs, mennyibe kerülhet, mindenesetre nem hiszem, hogy olcsó. Évente akár két ilyet is elviselnék, szükség lenne rá, közelebb hozza egymáshoz a kollégákat, az újakat is könnyebb így integrálni.