700 ezer hajózó a Balatonon

A mérsékelt szezonkezdet után jött a nyári felpörgés és a szép őszutó. Vagyis a Balatoni Hajózási Zrt.-nél megfordult az előző évek tendenciája és 2006-ban emelkedett az utasforgalom.

A csaknem 700 ezer főt szállító 24 személyhajón éppúgy, mint a kalandtúrákon és persze a kompokon. Idén 300 millió jutott fejlesztésekre, amiből igen jelentős összeget fordítottak a legnagyobb balatoni hajó, a 600 személyes Szent Miklós motoros korszerűsítésére.

Év végi újdonsággal is szolgált Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. Elmondta: a tó jegesedése után is marad egy komp a szántódi öbölben, mert ha elvonul a téli jég - ha egyáltalán lesz ilyen -, akkor az itteni erős áramlás következtében gyorsabban szabaddá válik a vízfelület és így Szántód és Tihany között korábban megindulhat a kompjárat, nem kell várni arra, amíg a siófoki kikötő jégfogságából ideér a komp. Délelőtt 10 órakor indul az első járat Szántódról, a továbbiakban pedig hét óra a szántódi indulás ideje. (magyar rádió)

Rovat: