Heti ügykontroll témánk a kultúra – közeledvén a Kultúra Napjához –, ám az alkotók szemszögéből. Cikkeinkben leginkább a művészi önmegvalósítás és a megélhetés kérdéskörét boncolgatjuk. A héten egy festőt, egy író-költőt és egy színészt szólaltatunk meg a Veszprém Index hasábjain. Kezdjük Debreczeny Zoltán veszprémi festőművésszel!

Index: – Ha jól tudom, önálló, független festőművész vagy, milyen út vezetett eddig?

Debreczeny Zoltán: – Ha visszakérdeznék, megkérdezném, hogy milyenek az önállótlan festőművészek. Ha azok az önálló festők, akik saját belső világukat képesek más által látható és érthető formába hozni, majd a tárgyiasult gondolatot képesek falra-netre akasztva megmutatni a világnak, akkor a válaszom: igen. Amennyiben függetlenség alatt ideológiáktól, szekértáboroktól, klikkektől, izmusoktól tartott egyenlő távolságot/közelséget értesz, a válaszom: igen. Magam magamat nem tartom festőművésznek, de ha más oda sorol, azt köszönettel fogadom. Az eddig vezető úton sok, az eredetiség megtartására vonatkozó ajánlást, elegendő /civil/ elismerést, jó néhány megszívlelendő kritikát és szakmai tanácsot kaptam. Mindig csodáltam az újdonságokban utazók navigációs remekléseit kreativitását, tehetségét, bátorságát.

Index: – Hogyan tudtad az önállóságodat megteremteni?

DZ: – Képesség hiányában soha nem másolom, de mindig nagyon figyeltem és figyelem azokat a nagy autonómokat, akik úgy haladnak pályájukon, hogy jó előre megérzik és kikerülik azokat a gerincpuhító csapdákat, amiket útonálló destruktívok ásnak nekik. Azoktól igyekszem tanulni, akik úgy melóznak, hogy idejüket, erejüket nem pazarolják mások lenyomására. Ők azok, akik a sült galambot nem várják, hanem festik…

Index: – A képzőművészeknél bevett gyakorlat, hogy az alkotás mellett mással is foglalkoznak pénzszerzés szempontjából (előadásokat tartanak, tanítanak, illusztrációkat készítenek…) Te csinálsz valami ilyent, vagy csak a képek eladásából élsz meg?

DZ: – Puritánként, 54 évesen csak azt teszem, amit tudok, viszont azt teljes energiával, és nem mindig pénzért. No ez az, amit létszámban elegen, anyagilag éppen, erkölcsileg nagyon díjaznak. Munkánkat családi bt.-ben, több lábon állva végezzük.

Index: – Csak itthon, vagy külföldön is tudsz eladni képeket? Hol mennek jobban az alkotásaid?

DZ: – Is-is. Ez annak a jele, hogy képeimet itt is úgy értik, mint ott. Kérdésedben az eladás – „menés” fogalmát használod, pedig nem csak erről van szó. A megmutatni, megszerettetni, átadni, helyzetbe hozni, szellemi terméket cserélni, ledolgozni és ledolgozást-lelakást elfogadni, adományozni, felajánlani, mind-mind eladást-helyettesítő, megélhetést segítő dolgok.

Index: – Hogyan tudsz eljutni a közönségig? Ebben mekkora szerepe van az internetnek?

DZ: – Ugye később nem fogsz kiforgatni azzal, hogy a „közönséghez eljutni” azonos a közönségességgel? Azt hiszem, hogy a második falra került képet az első hozta helyzetbe, és így tovább. Nem tehetek arról, amit képeim barátai mondanak: ez mással nem téveszthető össze. A ma már nélkülözhetetlen világhálóban csak három éve vergődöm. Alapfokon, de naponta használom. A médiát igyekszem a helyén kezelni. Tudom, hogy fontos, viszont csak akkor tud rajtam hírrel, kritikával segíteni, ha valóban létrehozom azt a szellemi terméket (és képet), ami a hírcsinálás alapanyaga.

Index: – Van ügynököd, avagy te vagy saját magad ügynöke?

DZ: – Volt ajánlkozó, de több pénzt akart kivenni belőlem, mint amennyi hitet képes volt belém „tenni”.

Index: – Ha jól tudjuk, önálló kis galériát nyitsz. Mi ennek a célja?

DZ: – Korábban beszéltem a függetlenségről, pedig nem vagyok egészen az. Az általam is alapított Frequenzen képzőművész csoporttal tizenöt éve járom Európa galériáit, műtermeit, alkotótáborait. Látom, hogy ezt ott hogyan csinálják. Szeretném, ha itt is ott lenne. Ott ugyanis általában az számít jónak, tehát kanonizáltnak (?), aki környezete kultúrájából nem elvonni akar, hanem hozzátenni valamit. Ott a művészek elsősorban a vésőjükkel, vásznukkal, (új) galériájukkal foglalkoznak. Arrafelé sokkal intenzívebb a turizmus, a gazdaság és a kultúra közti szimbiózis, mint nálunk. Természetesen nem állítom, hogy az „úniós bradernél” sikerből van a kerítés, de mintha jobban összetartanának az összetartozók…

Index: – Mi kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a szakmailag elismert (kanonizált) képzőművészek táborába? Ez segít a megélhetésben?

DZ: – Fogalmam sincs! Ha ezen morfondíroznék, akkor már morfondír koncertet adhatnék. Inkább festek.

Index: – Sokan populárisnak mondják a művészetedet. Ehhez mit szólsz, illetve ez milyen szerepet tölt be a megélhetés, eladhatóság szempontjából?

DZ: – Ezen a rég’ lejárt kategórián jókat kuncogok. Az általad említett sokak ezek szerint azt gondolják, hogy valami annál jobb, minél kevesebbeknek tetszik? Ezek szerint ők az általuk népszerűnek tartott fűtetlen és üres vendéglőben zóna epét rendelnek stampó ecettel? Merő ellentmondás. Név szerint említeném a klasszikusan populáris Galambos Lajost! Nagyszerű, képzett zenész. Remekül fúj, de nem nekem! A közelmúltban hallottam teltházas konc/z/ertet, láttam (pl. gyógyszerész) zseni képei előtt kígyózó sorokat, nagyszerű art-mozit, táblával. A művész vagyok, éhen halok azok mondása, akik a meg nem értettségben tetszelegnek. Az ő esetükben vagy a képzettséggel, vagy a képességgel, vagy a szorgalommal, vagy a függőséggel, esetleg más gyarlósággal van baj.

Végül. Köszönöm, hogy kíváncsi voltál. Engedd meg, hogy én is kíváncsi legyek és kérdezzek valamit. Riporteri kérdéseidből kiderül, hogy készültél belőlem, sőt mintha hasonló válaszokra számítottál volna. Sok remek, képzett, hivatásos, kanonizált, fiatal önálló képzőművész dolgozik a környéken. Miért nem hozzájuk fordultál riportot kérve?

Index: – A válasz egyszerű. A főszerkesztőm arra kért meg, hogy veled készítsek interjút. :)