Egressy Zoltán legújabb darabjának, a Balesetnek az ősbemutatóját rendezi a Veszprémi Petőfi Színházban Simon Balázs. A rendezővel a darabról, a színházi munka sajátosságairól, a színházművészet örök kérdéseiről beszélgettünk.

– 1995-ben végeztél a Színművészeti Főiskola rendező szakán. Mi volt a vizsgarendezésed?

Simon Balázs: – Két nagyobb vizsgarendezésünk volt, egy az Ódryn majd egy „nagy” színházban is dolgoztunk. Az Ódry Színpadon Marivaux Próbatétel c. darabját rendeztem, melyben Bajcsay Mária is játszott. Nagyon fontos találkozás. Ő volt az első nem korombéli színész, akivel dolgozhattam. Diplomamunkám Kárpáti Péter Országalma c. darabjának ősbemutatója a Pesti Színházban.

– A Főiskola elvégzése után szabadúszó lettél vagy volt állandó színházad?

Simon Balázs: – Tagja voltam a Vígszínháznak négy évig, a Bárka Színháznak három évig. Dolgoztam rendszeresen Kecskeméten, Nyíregyházán. 2002-től részt vállaltam a Zsámbéki Színházi Bázis létrehozásában, most a Városi Színház és a tatabányai színház munkájában veszek részt.

– Jó pár színházi társulatban megfordultál. Gondoltál már saját társulat létrehozására?

Simon Balázs: – Talán ehhez nincs elég önbizalmam. Egy idő óta nem vágytam állandó társulathoz szerződni sem – bár ilyenkor sokkal jobban megismerjük egymást a színészekkel, és könnyen dolgozunk, mert közel vagyunk egymáshoz. Azonban sokszor úgy éreztem, a kollektíva túlzottan beszűkül, zárt marad. Szükségem volt a változatosságra, az új impulzusokra. Mostanában ugyanakkor vágyom a nyugalomra is.

– Manapság nagyon népszerűek azon alternatív társulatok, melyek gyakorlatilag egyetlen ember művészi elképzeléseit valósítják meg, mint a Krétakör és Pintér Béla társulata. Szerinted a rendező meddig mehet el az "önmegvalósításban"? Mennyire kell „öntörvényűnek”, határozottnak, netán – művészi értelemben – „egoistának” lenni?

Simon Balázs: – Az „ego”-téma sokat foglalkoztat mostanában. Az ember az egóján keresztül kommunikálja magát a világban, ezért egy bizonyos ideig szükségünk van az egónkra. Azonban a színházban az egoizmus nem túl célravezető, hiszen az előadás, mint színházi műalkotás legvégül több ember együttes keresésének eredménye. Hogy a próbán igazán jelen lehessünk, abban már sokszor nem segít az egónk. Inkább hátráltat…

– „Több ember keresése”... Te is nagy teret, szabadságot adsz a színészeidnek?

Simon Balázs: – Régebben sokszor a szememre vetették, hogy túl nagyot is. De egy darab ideje azért törekszem valamiféle konkrétumok lefektetésére. Beláttam, hogy a színészeknek jogos igénye az, amikor tudni akarják, hova, merre és meddig mehetnek el. De bizonyos szükségszerű határok kijelölése után igyekszem hagyni őket, hogy maguk formálják meg a karaktereket. Nem játszom elő a szerepet, de néha, amikor tisztán hallom, hogy egy mondat hogy szólna jól, néha elcsábulok. Bár legvégül ezt sem tartom helyesnek…

– Szigorúan ragaszkodsz az eredeti koncepciódhoz a próbák folyamán?

Simon Balázs: – Én a koncepció szó helyett inkább az elképzelés szót használnám, jobban kifejezi azt, hogy mi történik a rendezővel egy előkészítő fázisban. Bizonyos dolgokat elképzel, színeket, világokat, karaktereket, helyzeteket, megpróbálja megérteni a darabot, tudásához, információihoz képest. Születik egy elképzelés, ami nem teljes. Marad egy csomó megfejtetlen helyzet, pillanat, amit más talán pontosabban ért. Mivel a próbán többen vagyunk, ott válik – vagy nem válik – teljessé és közössé az elképzelés.

– Mikor nevezel „jó”-nak egy színházi előadást?

Simon Balázs: – Ha van valami közös a jóban, akkor az a jelen idő FELSZABADÍTÓ ereje. Ha valami igazán „megtörténik”, akkor a néző nem gondolkodik többé, hogy a látott produkció jó-e vagy rossz. Számomra nagyon fontos jó, ha egy színházi előadás nem kizárólag gondolkodás, hanem egy szinte öntudatlan folyamat keretében, fellazult „alanyi” állapotban létrejövő személyes felismerések révén hat a nézőre. Mozart adja ennek a lehetőségét – előbb fellazít, felszabadít, majd ebben a nyitott állapotban felismeréseink, lelki és szellemi „gazdagodásaink” közvetlenül és akaratlanul jönnek létre a zene segítségével.

– És mikor „jó” egy színész?

Simon Balázs: – Számomra az ideális színész az, aki szakmáját nem végrehajtóként, hanem alkotóművészként fogja fel. Úgy érzem, az mér meg egy színészt, hogy mennyire ismeri önmagát.

– A rendezőnél is fontos az önismeret? Hogyan definiálnád a rendező szerepét a színházi előadás megalkotásában?

Simon Balázs: – Mi egy rendező? Egy koncepció? Egy pozíció? Egy hatalom? A rendező esztétika? Számomra csak egy személy, aki teljes lényével figyel, miközben a színészek teljes lényükkel próbálnak megérteni valamit emberi létükből – az adott feladat kapcsán.

– Hogyan lettél a Baleset rendezője?

Simon Balázs: – Felkértek. A tavalyi évben felolvastuk a darabot a Bárka Színház „Magyar Dráma Napja” rendezvényén. A felolvasó-színházi előadás nagyon jól sikerült, ezért a színház vezetése felkért, hogy a darab ősbemutatóját is rendezzem meg Veszprémben. Mostanában különben inkább saját kezdeményezésből dolgozom.

– Milyen drámaírónak tartod Egressy Zoltánt?

Simon Balázs: – Nagyon jónak. Egressy Zoli helyzete furcsa a kortárs drámairodalomban. Darabjait túl népszerűnek tartják.

– Miért baj, hogy egy kortárs író ennyire népszerű?

Simon Balázs: – Talán irigykedünk rá. A népszínház elgondolása hozzám is nagyon közel áll. A társadalom számára nem fontos, hogy mi történik a színházakban. De mi, akiknek ez az életünk, arról álmodozunk, hogy hogyan tudnánk munkánkat újra sok ember számára fontossá tenni...
Először én is úgy éreztem, Egressy a darabjaiban a popularitásra, a fogyaszthatóságra hajt. Aztán a Baleset kapcsán jobban elmerülve megértettem, hogy milyen mély emberismeret és mennyi hétköznapi felfedezés van jelen szövegeiben. Csodálatosan érti az emberek „ellesett megmutatását”, könnyen, de nagyon pontosan ábrázolja szinte tudattalan mechanizmusainkat, rutinjainkat, személyiségünk állandó mozgatórugóit. És ez tetszik…, és a Baleset finom költői szürrealizmusa is nehéz, inspiráló feladat.

– Miről szól a Baleset a te olvasatodban? Mi az üzenete a darabnak, illetve az általad rendezett előadásnak?

Simon Balázs: – A darab elején Eszter és vőlegénye motorbalesetet szenvednek. Eszter önmagát okolja, lelkiismerete elől menekül, felejteni akar. Menekülése közben furcsa helyzetekbe sodródik. A „fenyegető”, részvétlen közeg ráébreszti, hogy a világot nem érdekli nagyszerűsége, furcsasága, extremitása. Ez a darab egyik úgynevezett „üzenete”: lehetsz akármilyen tehetséges, a világ nem bocsájtja meg, ami vagy. Épp ezért nem érdemes elvárásokkal fordulni a jelenségek világa felé, hacsak nem azzal, hogy mások reakcióiból is pontosabb képet alkothassunk egónk színéről, szagáról és méretéről, amik vagyunk egymás számára, önképünk lenyomatai egymáson. A másik pedig, hogy „A halál nem félelmetes.”

– Szerinted sem félelmetes?

Simon Balázs: – Én még félek tőle, de rettentő kíváncsi is vagyok rá!

Johanna

Forrás: www.petofiszinhaz.hu