Néhány éve egy okos politikus néni olyat talált mondani, hogy az interneten alig van használható információ, és mindenki csupán pornóképek nézegetésére használja. Nem becsülve le az internet napi pornóadag hozzájutásához nyújtott segítségét (amiért nem mondhatunk elégszer köszönetet), ki kell mondanunk, hogy a fenti megállapítás égbekiáltó baromság. Annak idején sokan meg is tették. Vitába szállni épp ezért felesleges, ám soha nem árt, ha bemutatunk sok-sok ellenpéldát. Mint mondjuk a művészet szerepe az Interneten.

Hogyan viszonyul a művészet az Internethez? Milyen új lehetőségek tárulnak fel egy művész, egy művészeti intézmény és egy műélvező számára? Milyen új utak nyílhatnak a művészetben, illetve miként változtat meg már meglévőket? A három kérdés szorosan összefügg: az Interneten a műalkotás, a műélvező és az alkotó nem válik élesen szét, hiszen nem lehet tudni, hogy honnan kezdődik a műalkotás, és hol válik alkotóvá az egyszeri net-szörfös. Köszönhetően az Internet olyan speciális, veleszületett tulajdonságainak (az anyagtalanság és ideiglenesség mellett), mint az interaktivitás lehetősége és az elérhető közösség alkotóereje. Mindez fel is keltette a művészek figyelmét, nomeg kreativitását.

Kis kitérő. A ma már szinte definiálhatatlanná vált művészet fogalmával én sem szeretnék megbirkózni, inkább csak a Wikipédiára , az internetezők által közösen szerkesztett lexikonra hivatkozok, mely szerint: „A művészet szó tágabb értelemben minden alkotó célú emberi igyekezetre vonatkoztatható.” Így aztán a lehető legtágabb értelemben vettem a művészetet, legyen az képregény, popzene, webdesign, vagy a szorosan vett hálózati művészet.

Az Internet használható szimpla tárhelyként is, ahol kezdő és már befutott alkotók mutathatják be műveiket a nagyközönségnek. Írók, fotósok, festők , zenészek (a felsorolás folytatható) készíttetnek bemutatkozó honlapot, amelyek sok esetben a webdesign remekei is. A költség minimális, mégis milliókhoz juthat el az üzenet, és ki tudja, hogy a netezők közössége mit talál majd érdekesnek, és arra érdemesnek, hogy haverjainak is elküldje a linket. Különösen jól jön ez a lehetőség például a popzenei kiadóknak, akik mindig új és új tehetségekre vadásznak, egy kis vérfrissítéssel tartva fent a mainstream gépezet működőképességét, és akik külön boldogok, ha már bizonyos népszerűségre szert tett előadókra csaphatnak le, spórolva ezzel a reklámköltségeken. Kitűnő példa Lily Allen , aki a MySpace.org-ra (kapcsolatépítő oldal, kábé mint az iwiw) kirakott dalaival kezdte karrierjét, hogy mostanra lemezborítókról és a MusicTV-n vetített klipjeiből mosolyogjon vissza ránk. Ugyanez a helyzet a svéd OK Go nevű bandával, akik először házilag és így olcsón készített mókás videóklipjükkel taroltak a Youtube.com Youtube.com videómegosztó portálon, és ezzel elérték, hogy a világ több hírműsora is foglalkozzon velük, ami természetesen zöld utat jelentett a további érvényesüléshez. Mindezek jó példák arra, hogy miként fog változni a zeneipar, hogy a hagyományos, CD-n történő eladásokat és a tévés videóklipeket felváltja az online zeneterjesztés és videózás.

Ha már szó esett a bemutatkozó weboldalakról, akkor arról is beszélni kell, hogy azt miként készítik el, vagyis a webdesignról. A képszerkesztő szoftverek zsonglőrei és a technikai megoldások varázslói egymással versenyezve, vagy egymást inspirálva rukkolnak elő a szebbnél szebb arculatokkal és trükkökkel. Mind nagyobb hangsúlyt fektetnek az esztétikumra, a közölni való és a látvány harmóniájára, a kreativitásra és az eredetiségre. Szem előtt tartva a funkcionalitást, egyedi, figyelemfelkeltő és esztétikus honlapot alkotni. Ezt méltán nevezhetjük művészetnek, vagy legyünk precízebbek: alkalmazott művészetnek.

Tovább haladva az Internet nyújtotta lehetőségek mentén, eljutunk az igazán izgalmas ötletekhez, amelyek mind a háló ún. veleszületett képességeit használják ki. Ezek az interaktivitiás, az elérhető közösség potenciálja, és természetesen maga a számítógép, mint technikai apparátus. A jó hálózati művész ezen sajátosságok figyelembevételével alkot. Például a számítógép nyújtotta technika segítségével (programozás) megalkotnak, kitalálnak egy eszközt, amelyet a látogató kezébe adva, ők is művészekké válhatnak, vagy épp a látogatók akciói teremtik meg magát a műalkotást. Erre példa az Urtica Group munkája , amely első pillantásra egy egyszerű memóriajátéknak tűnik, és csak a felhasználó közreműködésével válik élővé, és lepleződik le mondanivalója. Vagy a StripGenerator nevű képregénygenerátor program, ahol a saját kreativitásunkra hagyatkozva készíthetünk párkockás képregényeket. A program csak a beépíthető figurákat, tárgyakat, és persze a szövegbuborékokat biztosítja, a vicces, nem vicces, vagy elgondolkodtató szövegeket már nekünk kell kiötleni, majd az elkészült művet ugyanitt közszemlére bocsáthatjuk. Persze ha nem érzünk kellő bátorságot saját alkotások készítéséhez, akkor csak nézegethetjük is a többiekét. A technikai lehetőségek és az interakció friss, és klassz példája a ClipBandits nevű együttes esete. Magukat nemes egyszerűséggel csak „a világ első webbandája”-ként aposztrofálják, tagjai még sosem találkoztak, egymás igazi nevét sem ismerik, ám ez nem okozott akadályt számukra abban, hogy közösen zenéljenek az Internet (és egy-egy webkamera) segítségével. Ugyancsak zenei példa a splicemusic.com , ahol maga a látogató válhat zeneszerzővé egy igen profi és precíz megoldás segítségével. Saját, vagy mások által feltöltött hangmintákkal is dolgozhatunk, tetszés szerint komponálva, keverve, remixelve, amíg a fülünknek tetsző végeredményt el nem érjük. Ezt aztán lementhetjük magunknak, vagy közzétehetjük, és persze mások alkotásaiba is belehallgathatunk, sőt, kölcsönvehetjük, és variálhatjuk. Az oldal tehát nem csak technikai segítséget nyújt, hanem egyben a regisztrált közösség munkájára is támaszkodhatunk.

És ha már közösség: milyen lehet több emberrel közösen írni egy regényt? Akadt már rá példa, akár műkedvelő amatőrök kezdeményezéséből, akár a profi nagyok próbálkozásai révén, melyhez az Internet kézenfekvő kommunikációs csatornának bizonyult. Vagy ugyanez festészetben? A The Can címet viselő próbálkozás kísérlet egy közösen rajzolt képregényre (pontosabban grafikus regényre - graphic novel), amelynek minden egyes lapját más és más rajzol, így a történet is egymás munkáiból építkezve, egymást inspirálva alakul. Ugyancsak a közösség által teremtődik meg egy érdekes galéria, amely egyben terápiaként is szolgál. A PostSecret nevű honlap valójában a látogatók hátborzoló, elgondolkoztató, szomorú, vagy épp mulatságos titkainak a gyűjteménye. A személyes titkokat névtelenül világgá kürtölő képeslapokat mindenki saját kezűleg készítette, majd küldte el a honlap gazdájának, így vált közösségi kiállítássá a neten.

A példákat még hosszan lehetne sorolni, de talán ennyi is elég. Látható volt, hogy a művészet miként idomult az Internethez, miként találta meg az új lehetőségeket, amellyel az alkotó ember kifejezheti gondolatait, érzéseit. Miként játszott az interaktivitással, miként vonta be az alkotás folyamatába magát a műélvezőt is, miként éri el a közönséget, miként hat az emberekre. Még keresi a helyét az online világban, és valószínűleg csupa új és új dolgokkal fog még előrukkolni, hogy mi internetezők, ne csak pornó letöltésre használjuk a szélessávot, ha már előfizettünk rá. És ezzel bebizonyítva, hogy annak a politikus néninek mennyire nem volt igaza.