Mintegy negyven szak közül választhatnak

Zsúfolásig megtelt a főépület aulája a Pannon Egyetem veszprémi kampuszán szerdán. Az intézmény az utolsó hajrában megtartotta hagyományos, összegyetemi nyílt napját.

A Pannon Egyetem öt karának - Bölcsészettudományi, Gazdaságtudományi, Georgikon Mezőgazdaságtudományi, Mérnöki, Műszaki Informatikai Kar - és Felnőttképzési Intézetének képzési kínálatából válogathatnak a továbbtanulni szándékozók. Ez körülbelül 40 szakot és 15 felsőfokú szakképzést jelent. Aki a Pannon Egyetemre nyer felvételt, több képzési hely közül választhat, hangulatos egyetemi városaink - Veszprém, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Pápa – várják a leendő hallgatókat.

A Pannon Egyetem beiskolázási programja tavaly november elején kezdődött, és idén január végéig tart. A beiskolázás során az intézmény képviselői végiglátogatták a Dunántúl nagyobb városainak középiskoláit, tájékoztatókat tartottak a diákoknak az egyetem képzési kínálatáról, a továbblépési lehetőségekről és az egyetemi élet szépségeiről.

Novemberben három nyílt napot tartott az egyetem, Veszprémben, Keszthelyen és Nagykanizsán, míg januárban Pápán és Székesfehérváron kihelyezett nyílt napot, Nagykanizsán, Keszthelyen és Veszprémben a hagyományos nyílt napokat rendezték meg.

A pápai és a székesfehérvári nyílt nap megrendezését az intézménynek a két városban való meghatározó jelenléte és oktatási szerepe indokolta. Ezek sajátos, kihelyezett rendezvények, a város és a város környéki iskolák diákjait hívták meg célzottan, és minden kar és szak képviseltette magát.

A január 24-én megrendezett, veszprémi összegyetemi nyílt napon ez alkalommal is szép számmal vettek részt középiskolások. A megnyitó beszédet követően 10 órától nyitottak a standok, ahol minden szakról bővebben is tájékozódhattak az érdeklődő diákok. Igény szerint kari szaktájékoztatókon is részt lehetett venni az egyetem különböző előadó-termeiben. A nap programját az egyetemi életet bemutató filmek vetítésével színesítették a szervezők. A karok előadásainak szünetében az egyetemen működő UniDance Táncstúdió és Universitas Táncegyüttes produkcióival szórakoztatták a vendégeket. A regisztrációs pultoknál egy kis ajándékkal kedveskedtek, egy kérdőív kitöltéséért cserébe, melyben a diákok Pannon Egyetemre vonatkozó tájékozottságát kívánták felmérni a szervezők. Kora délután indult az egyetemi körjárat, melynek során az egyetemi élet meghatározó tereit, főbb állomásait vehették szemügyre a Hallgatói Önkormányzat szakképviselőinek kíséretében, kalauzolásában.

Rovat: