Anekdoták Lackóról

- emlékező levél -

Szilágyi Lackó városunk emblematikus figurája volt, személye sokféle reakciót váltott ki az emberekből, s – most már – emléke sokféleképpen él az őt ismerőkben. A következő írásban Debreczeny Zoltán festőművész gondolatait osztjuk meg Olvasóinkkal.


Úgy tíz évvel korábban, amikor még létezett a Kisgaléria a várban, Lackó és Zoé egy megnyitó alkalmával nagy lánccsörgetős, festékfújós akciót tartott. Meglepetésemre az azóta amúgy is felszedett padlót fóliával takarták, megvédve azt a „performanszos” nyomoktól.
Én addig azt tartottam punkékról, hogy ők nem félnek pukkasztani a polgárt, és fóliázás helyett szarnak a kispolgári parkettra.

Fél évvel később, még főállású hivatalnok koromban hív a városházi portás azzal, hogy keres valami kifestett művész.
Kértem, küldjék Lackót a harmadikra.
Lackó jött, és még a folyosón kereste a hamutálat, mer’hogy elnyomná a csikket.
Mondtam, hogy bár nem dohányzunk az irodában, de jöjjön be nyugodtan égő cigivel, mert tőle ez a hiteles.
Nem jött, mire én elmondtam neki, hogy az igazi punk a csinovnyik homlokán nyomja el a csikket, és különben is, mi volt az a fóliás visszafogottság ott és akkor.
Nane volt a válasz, úgy gyomorból, recsegősen, ahogy tőle ezt megszoktuk.



Kérni jött!!
Azt kérte, hogy egy pesti kiállításra segítsek képet szállítani, mert nincsen rá pénze. Hivatali kocsit nem kértem, mert a képek túl illatosak voltak. A saját kocsimmal természetesen másnap felvittem az anyagot.
Ezt persze nem mondtam Lackónak, mert Ő túl önérzetes volt ahhoz, hogy az ilyen segítséget csak úgy elfogadja.

Debreczeny Zoltán

Rovat: