Nemzeti liberálisnak gondolom magam, ha színt kellene vallanom. A baloldali értékek nem állnak közel hozzám. Elfogadom és tisztelem őket. Ennyi csupán. A beállítódás összetett dolog, emiatt aztán elvi kérdés. Kérdőre vonni nem lehet. Ízléseken nem lehet vitatkozni.

Komolyan nem is tudnám meghatározni az elvi különbségeket az oldalak között. Nem jobb és baloldali értékek alapján szerveződnek a pártok, hanem talán nemzeti és globális érdekek, vagy inkább érzelmek mentén. Túl sok az érzelem, kevés a racionalitás. Ha valamilyen tett – közéleti környezetben – nem anyagi, erkölcsi vagy szellemi konfliktus, akár probléma megoldását célozza, akkor az egzisztenciális szempontból pótcselekvés. Ha pedig maga a tett nem javít a rendszer állapotán, akkor felesleges, ha pedig ront, akkor rossz.

Kordont bontani felesleges. Most. Előbb kellett volna, jogosan, de nem így. Inkább bontatni, törvényes módon. Törvényt magas szinten megszegő országban törvényt érvényesíteni jogtalanul sem lehet. Sehogy. A közöny, az érdektelenség, a tolerancia hiánya, a hétköznapi kulturálatlanság lehetetlenné teszi. Se idő, se energia, se pénz. És leginkább nincsen tudati egység. Mindezek okozója: az elkülönülés, az individuális harc, az összefogás-hiány és lelkiismeretlensége.

Az emberek frusztráltak, nem tudnak változni és változtatni. Nagy a baj. Bízom a miniszterelnökben, teljesen hitelesnek tűnik, amit mond. Hisz benne. Ha sikerül a reform, jó lesz. Én ebben nem hiszek. Mármint, hogy attól lesz jobb. Nincsenek meg a célok, csak számokkal dobálóznak a fontos emberek, pedig a számok ideák, az ember meg valós, megfogható lény. Én abban hiszek, hogy minden annyira el fog romlani és csődbe jutni, hogy szükség lesz komoly összefogásra, új építkezésre az alapoktól kezdve. Javítgatni nem lehet, csak robbantani és újra kezdeni. Hajrá, új Magyarország!

Várnai László