Útfejlesztések Veszprém megyében

Folytatódik a 8-as főút gyorsforgalmi úttá fejlesztése az út Veszprém megyei szakaszán a 2007-2013. közötti időszakra szóló közlekedésfejlesztési operatív program alapján.

Folytatódik a 8-as főút gyorsforgalmi úttá fejlesztése az út Veszprém megyei szakaszán a 2007-2013. közötti időszakra szóló közlekedésfejlesztési operatív program alapján - mondta a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke sajtótájékoztatón pénteken Veszprémben.

Pál Béla elmondta: az útvonal fejlesztését 2008-2009-ben gyorsító sávok kiépítésével folytatják - mintegy 91 kilométer hosszúságban -, s megerősítik az útburkolatot is. Pál Béla rámutatott: Székesfehérvár és Veszprém között lényegében már elkészült a gyorsforgalmi út, kivéve a várpalotai elkerülő szakaszt, ahol 2008-ban szintén megkezdik a kétszer kétsávos kerülőút kiépítését.

A régió fejlesztési tanácsának elnöke rámutatott arra is, hogy a majdani M-8-as autópálya új nyomvonalának az építését is megkezdik a megyében 2008-ban; a 71-es balatoni főutat elkerülő, és annak forgalmát is tehermentesítő szakaszt építik meg Balatonfűzfő és Balatonakarattya között, 20 kilométeres hosszúságban.

A sajtótájékoztatón Katanics Sándor veszprémi kormánypárti országgyűlési képviselő beszámolt a tervekről, amelyek szerint 2008 végéig már meg is épül a 8-as főútnak a Veszprém melletti Márkó községet elkerülő gyorsforgalmi szakasza - 3,8 kilométernyi hosszúságban. Az útpálya különlegessége az lesz, hogy azon két (egyenként 280 méter hosszú) viaduktot is létesítenek. Emlékeztetett arra, hogy Veszprémtől Márkóig már korábban kiépült a négysávos útvonal. A községet elkerülő és két völgyet áthidaló útpálya beruházása ötmilliárd forintba kerül majd - tette hozzá a képviselő.

A közép-dunántúli fejlesztési tanács elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a 8-as főút veszprémi megyehatártól a nyugati országhatárig terjedő szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztése - teljes egészében Vas megye területén - szerinte azért nem folytatódik intenzívebben, mert "a nyugat-dunántúli régió nem a 8-as főút, hanem a 86-os út fejlesztését preferálja", amely a régiót teljesen átszeli észak-dél irányban.

Pál Béla megjegyezte: a 86-os út valóban igen rossz állapotú, és a nyugat-dunántúliak szerint fogalmasabb is, mint a 8-as főút. Rámutatott, hogy a közlekedési tárca szakembereinek felmérése alapján a 8-as főút az Ajka-Veszprém-Várpalota és Székesfehérvár közötti pályáján a legzsúfoltabb, míg a nyugati szakasza kevésbé forgalmas. (hirado.hu)

Rovat: