Újra ügyködtek az erkélyajtós betörők
Beküldte szerk -
Három veszprémi lakásban jártak betörők a hétvégén. A rendőrségre tett bejelentés szerint abból a Cholnoky városrészi házból, ahová a hátsó erkélyajtó befeszítésével jutottak be az ismeretlenek, kétmillió forintnyi értéket tulajdonítottak el.
A hétvégére ismerősökhöz utazó család hatezer eurót tartott otthon, ám a tolvajok nemcsak készpénzt, hanem digitális fényképezőgépet, laptopot és arany ékszereket is elvittek. A családfő elmondta: miután az elkövetők a ház hátsó oldala felől bejutottak a lakásba, a bejárati ajtóba belülről kulcsot tettek tájékoztatott a rendőrség.
Szintén az erkélyajtó befeszítésével hatoltak be az Egry városrészben egy másik lakásba, ahonnan négyszázezer forintnyi értéknek kelt lába. A városnegyedben péntek este és szombat reggel között egy alvó házaspárhoz is bejutottak a tolvajok. Míg a család a felső szinten aludt, a tolvajok az alsó szintről 300 ezer forint készpénzt, fényképezőgépet, kamerát, és hordozható számítógépet is elvittek.
Nemcsak a legutóbb történt három esetben, a korábbi erkélyajtós lopásokban is közös vonás volt, hogy a sértettek az otthon tartott nagy értékek ellenére riasztó nélkül hagyták lakásukat. A város bűnügyesei nem nézik tétlenül a történteket, ám a betörők az intenzívebb szolgálat ellenére is megjelenhetnek azokon a helyeken, ahol csendben dolgozhatnak. A jelentősebb értékeket otthon tartóknak ajánlott megfontolniuk, hogy nagyobb védelemmel lássák el ingatlanukat.