Politikai és gazdasági zsákmányszerzés Veszprémben?
Beküldte szerk -
Politikai és gazdasági zsákmányszerzés zajlik Veszprémben, a fideszes vezetésű város politikai érdemek alapján jutalmaz - mondta a veszprémi közgyűlés szocialista frakciójának vezetője, az MSZP városi elnöke sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
"A jutalmak összegét pedig mi veszprémiek közösen fizetjük meg" - tette hozzá Hartmann Ferenc. A szocialisták veszprémi elnöke szerint a Fidesz és a Védegylet Veszprémért civil szervezet "árnyéka vetül a városra". Hartmann Ferenc szerint "nem jogszerűtlen, de etikátlan összefonódások fedezhetők fel az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok, a városvezetés és annak holdudvara között.
A frakcióvezető rámutatott: a Veszprémi Városfejlesztési Zrt. elnöke az a Lakatos Antal lett, aki a Kinizsi Takarék Rt. elnökeként a Fidesz kampányának támogatója volt, illetve 2002-ben a párt polgármesterjelöltként indította a városban.
A másik legjelentősebb gazdasági szervezet, a Veszprémi Közüzemi Zrt. élére pedig Bélafi László vállalkozó került elnöknek, aki a Fidesszel szövetséges védegyletnek a városi elnöke és az önkormányzati választási kampány támogatója volt - mondta Hartmann Ferenc, megjegyezve: Bélafi "jutalomként tölti be a tisztséget".
Az MSZP veszprémi elnökének ismertetése szerint a Veszprém Városi Televízió felügyelő bizottságának elnöke a Kinizsi Takarék igazgatója, Balogh Ákos lett, aki egyben a Lakatos Antal tulajdonában lévő Séd Televízióban is képviseli a főnökét. A helyzet pikantériája, hogy a két televízió egymásnak konkurense - tette hozzá a szocialista politikus. Teljesen etikátlan az is, hogy a városi televízió felügyelő bizottságának a Séd Televízió korábbi munkatársa lehet a tagja (Joós Eszter), aki ugyanakkor Navracsics Tibornak, a Fidesz veszprémi elnökének a 2002-es tavaszi kampányában volt sajtófőnöke, jelenleg pedig a fideszes vezetésű megyei közgyűlés tanácsnoka, szóvivője - hangsúlyozta Hartmann Ferenc. Hozzátette: képviselőcsoportunk "ezeket a lépéseket, tetteket nem tartja másnak, mint politikai és gazdasági zsákmányszerzésnek, politikai érdemek alapján történő jutalmazásnak".
A frakcióvezető rámutatott: Debreczenyi János, Veszprém jelenlegi polgármestere (Fidesz-Védegylet) 2005-ben képviselő-testületi tagként és bizottsági elnökként még tiltakozott az önkormányzati tulajdonú cégek összevonása ellen, hangsúlyozva; nem szeretné, ha az ott dolgozókat munkakörök megszüntetésével riogatnák.
Ezzel szemben ma az ő vezetése alatt már zajlik a cégek összevonása, a Veszprémi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatóját már kényszerszabadságra küldték, s a dolgozók aggódnak a munkahelyeikért - vélekedett az MSZP városi frakcióvezetője. Hartmann Ferenc elmondta: "zajlik a városháza fideszesítése is".
Közlése szerint az elbocsátásoknál sok esetben a politikai hovatartozás volt a szempont, sőt miközben embereket küldtek el, Fideszhez kötődő személyeket viszont felvettek városházi alkalmazottnak. Megjegyezte: a városházára hozott emberek a Fidesznél voltak vezetők vagy alkalmazottak, egyiküknek például még bérlakást is kiutalt a gazdasági bizottság. Végtelenül etikátlan, ha a politika benyomul a közigazgatásba - jegyezte meg az MSZP veszprémi elnöke, frakcióvezetője.(mti/vgo)