Megelégelték a figyelmeztetést

A csekély eredménnyel járó figyelmeztetések után a hatósági szigort érvényesítő akció-sorozatot indítottak a veszprémi rendőrök, hogy jobb belátásra bírják a biztonsági övet nem használó és a gyerekülésről megfeledkező autósokat.

A megfigyelések szerint az utóbbi időkben a városon belüli utakon az autókban ülők hetven százaléka nem kapcsolta be a biztonsági övet. A szerdán 16 órától 22.30 óráig tartó akcióba a városi kapitányság közrendvédelmesei és közlekedésrendészei mellé a szombathelyi határőr igazgatóság emberei is betársultak, így összesen 27 egyenruhás vett részt az intenzív ellenőrzésben. A rendőrök és a határőrök nem hunytak szemet a jogsértések felett.

Az akció végére 42 személynek szabtak ki helyszíni bírságot. A bírságok együttesen megközelítették a 200 ezer forintot. Rajtuk kívül további 22 autóst jelentettek fel. Öt autós ittasan ült a volánhoz, közülük egy személyt – a bűncselekményi határt feltételezhetően túllépő véralkoholszint miatt – vérvételre is előállítottak. Két fiatal ellen kábítószer-használat miatt indult eljárás. Nem úszta meg a büntetőeljárást az a személy sem, aki jogosulatlanul tette ki járműve szélvédője mögé a mozgássérült igazolványt.

Számítani lehet arra, hogy a rendőrök tovább folytatják akcióikat, hogy Veszprémben és környékén mindenütt elérjék a passzív biztonsági eszközök használatát, amihez – mint tették többször – a szombathelyi határőrök is aktív segítséget nyújtanak.

Rovat: