A héten kicsit álszentnek, de legalábbis leereszkedőnek és prűdnek éreztem az Ügykontrollban megjelent írásokat. Oké, engem is zavar a hétvégi esti műsor a városban – itt és Pesten is –, de tegyük már a szívünkre a kezünket és ismerjük be, hogy mi is hasonlóan éltünk, amikor „fiatalok” voltunk.

Mi is jártunk kocsmába, mi is ittunk alkoholt, közterületen is, hiszen diákként limitált a kassza, és így jóval olcsóbban ki lehet jönni, mint beülni bármilyen kocsmába. S mi is rúgtunk föl kukákat, szóltunk be rendőrnek, daloltunk hangosan éjjel az utcákon. Aztán persze lehiggadtunk, elmúltak a dajdajos évek, másnap föl kell kelni, dolgozni kell, nem lehet ellógni az előadásokat, mint tettük azt egyetemi éveink alatt. Engem személy szerint kifejezetten idegesít ma már, ha egy teljes napot elvesztegetek macskajaj miatt.

A mai fiatalok sem mások alapjában, mint mi voltunk. A közeg lett más mindössze, más a zene, más a kulturális háttér és más a divat. Fájhat beismerni, de mi is trendeket követtünk, persze mindenki a maga antitrendjét – s ugyanezt teszik ma is a „huligánok”. Csak éppen máshogy: más a trend, más a bevett, az elfogadott, az általános. Ez pedig egyáltalán nem a mai fiatalság bűne: a környezet változására ők csak reagálnak. Így. Nem rajtuk kellene elverni a port, döntően nem ők tehetnek arról, ahogy viselkednek. Ezt a viselkedésmintát látják a médiában, vélhetően otthon és legfőképp, egymástól. Önmagát erősítő folyamat a dolog ebben a formában.

Itt pedig a mi felelősségünk következne. Ezzel mindenkinek magának kell elszámolnia – mint tanár, mint szülő, mint megfontolt gondolkodású, felelős ember. Mi mennyit teszünk értük? Megtesszük a maximumot, amit az egymással való érintkezésben megtehetünk? Példát kellene inkább mutatni, vonzó példát, ami másfelé terelheti őket, s nem hatalmi szóval menni ellenük, hanem inkább értük (ahogy ők ezt persze soha sem fogják látni). Nagy többségünk túlesett lázadó korszakán, ők most vannak benne. Lehetnénk toleránsabbak. Feltételezem, a héten az írások láttán szörmögő népek jó része nem ilyen utódokat képzel magának. Vélhetően nem is erre fogja nevelni őket. Ugyanakkor érdemes talán arra is felkészülni, hogy bizony ők is, így vagy úgy, de szintén lázadni fognak ellenünk, leendő és mostani szülők ellen. És az ő lázadásukat biztos nem rendőrrel fogjuk letörni.