A mi kis demokráciánk nagyon piti. Mint egy rossz falu igénytelen emberekkel, alkoholizmussal, műveletlen földekkel, segéllyel, omladozó házakkal, szeméttel, mocskos és vadul csaholó kutyákkal, tétlenséggel, irigységgel, csúnya és drága vegyesbolttal, rosszarcú emberekkel. Követelődző panasszal, fagyos templomban érthetetlen miseszóval, kizsákmányoló érdekemberekkel. Uraságok, jobbágyok, rabszolgák, parasztok, burzsujok, öltönyös zombik és zörgő mackós kereskedelmi média-fogyasztó emberek, állampolgárok lakhelye. Hol a haza? Hol vannak polgárai?

Kit szeressek kevésbé? Azokat, akik nem képviselik az életemet, mert be sem mennek a munkahelyükre? Vagy akik szemérmetlenül mosolyogva hazudnak? Vagy akik egyedül akarják megváltani Magyarországot?

Kóka győzött. Kis előnnyel, de mégis. Győzött a piti érdek, a félelem, a ragaszkodás, a kényelem. Győzött a szimpátia, a koalíció. Győzött újra és újra és megint a stílus. Szörnyű.

Akkor ábrándultam ki belőle, amikor arról beszélt a vitában, hogy sms-t küldött Orbán Viktornak, meg így meg úgy. Mire Fodor megcáfolta, és azt mondta, hogy Orbánnak nincs is mobilja. Erre Kóka csak mosolygott, felhúzta a vállát és széttárta karjait. Aztán győzött. Miért ne? Az emberek nem tudnak mozzanatokból következtetni. Hülyék hozzá. El lettek hülyítve. Azt hiszik, az hiányzik nekik, amiről állandóan beszélnek. Pedig ami jó volna, arról nem esik szó. Valódi liberalizmus, tolerancia, önmérséklet, nemzettudat, várostudat, lokálpatriotizmus, barátság, derű, értelem, okosság, műveltség, kultúra nemcsak kicsiben, de nagyban is. De ha szó is esik róla, tett nem követi. Országos szavalóverseny zajlik. Nem kell a liberalizmus, nem kellenek elvek, csak pénz, hatalom, pénz, hiszen a madarak úgyis csicseregnek tovább!

Várnai