Középpontban a közúti biztonság

Fiatal európai tehergépkocsi-vezetők versenye

A fiatal európai tehergépkocsi-vezetők számára ismét izgalmas lehetőség nyílik arra, hogy megmutassák, mit tudnak a Scania népszerű „Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető” (Young European Truck Driver - YETD) versenyében.

A verseny megrendezése a Scania azon hosszú távú célkitűzését tükrözi, amely a közlekedésbiztonság javítására és a hivatásos gépkocsivezetők elismertségének növelésére irányul. A rendezvény törekvéseiben követi azt az Európai Unió által kitűzött célt is, mely szerint a közúti balesetek számát 2010-re a felére szeretnék csökkenteni.

Az idei sorozatban Magyarországon az 1972-ben illetve azután született magyar állampolgárságú tehergépkocsi-vezetők vehetnek részt. A versenyzőknek nehéz feladatok sorát kell megoldaniuk: pontos manőverezést és gazdaságos vezetést tartalmazó gyakorlati feladatokat, valamint szabályzatokra és biztonsági előírásokra vonatkozó elméleti teszteket egyaránt.

Az első körben a versenyzőknek március 31-ig az elméleti tesztet kell kitölteniük. A legjobb 60 sofőr vehet részt a Scania márkakereskedésekben (április 20-21-én Veszprémben és május 11-12-én Szegeden) megrendezésre kerülő regionális döntőkön. A legjobbak június 1-2-án Budapesten, az országos döntőn mérhetik majd össze tudásukat. Az innen győztesként kikerülő pilóta pedig 2007. szeptemberében az európai döntőn, Svédországban versenyezhet a 2007-es év legjobb fiatal tehergépkocsi-vezetője megtisztelő címéért. A cím a dicsőség mellett egy 100 000 Euro értékű Scania teherautót is jelent majd a győztesnek.

Rovat: