Múlt héten már bemutattuk az informata és a vállalkozó Szabó Zolit, aki 18 évesen alakított saját céget. A mai írásból megismerhetjük a színjátszót, megtudhatjuk tőle, miért is kell ennyi mindent csinálnia, emellett beszél Bill Gates-ről és Linus Torvalds-ról, valamint a jövőképéről.

Index: – A színjátszásról még nem beszéltél. Hogyan indult ez a szerelem, és mivé lett mára?

Szabó Zoltán: – Hat éves lehettem, nagyon zárkózott gyerek voltam. Akkor kerültem először kapcsolatba a színházzal, mikor anyukám beíratott egy művészeti iskolába – hátha kioldják belőlem a gátlásaimat. Igazából nem az volt ott a lényeg, hogy színésszé képezzenek bennünket, hanem hogy eljátsszuk a figurát. A kis hercegben voltam a róka. Pár oldal volt a szövegem – nem hosszú szerep, de jó volt, kellemes élményt szereztem a színházról. Egyébként anyukámmal mindig jártam színházba.

Aztán középiskolában harmadikos voltam, mikor az irodalomtanár kihirdette, hogy az irodalmi színpad újra indul, megkérdezte, ki az, akiket ez érdekel. Jó, hát akkor senkit, és letette a lapot. Nem tudom megfogalmazni azóta sem, hogy akkor mit éreztem. De fizikális kínt éltem volna meg, ha nem jelentkezem. Vegye már vissza azt a lapot tanárnő, engem írjon fel rá, mert nem lehet kihagyni ezt. Nagy meglepődés, mindenki röhög: mit fogsz te csinálni? Jó, hát fölírlak én Zoli, menjél, menjél. Megkerestem, hol lesz a próba, akkor találkoztam először Gyurival (Kiss Györggyel), bemutatkoztam neki, kapásból nagyon szimpatikus volt. Mondta, hogy tegezzük, és egy csapatépítővel kezdünk. Mindenki leült, és síri csönd. Na, akkor beszélgessünk kicsit: nyugodtan lehet lazának lenni, és nem kell megijedni semmitől. Gyuri pillanatok alatt feloldotta a feszültséget, bemutatta, miről szól ez az egész, és játszottunk sokat. Lett ott egy kellemes, baráti társaság, nagyon jó kis csapat volt. Aztán elkezdődtek az első darab próbái, abból születtek jó előadások, alma máterre, fesztiválokra mentünk, ahol tudtuk, nyáron is bemutattuk. Meg is szerettük, meg élveztük is, amit csináltunk. Gyuri megadta nekünk a szabadságot. Soha nem azt mondta, hogy ez van, ezt így értsétek. Elolvastatta velünk a darabot, elmondtuk, ki mit értett meg belőle, és nem szólt addig egy szót sem, míg mi el nem mondtuk a véleményünket. Később hasonló szituációt vezettünk fel, improvizáltunk és megbeszéltük, kiben milyen érzéseket keltett, majd annak függvényében alakította ki a szerepeket. Amit játszottunk, mindig nagyon közel állt hozzánk, és ettől a magunkénak éreztük.

Index: – Már nem vagy középiskolás, mégis visszajársz a színjátszó körbe. Az egyetemnek is van színpada. Nem lenne ott jobb neked?

SzZ: – Mióta elballagtam az Ipariból, Gyurival volt egypár közös produkciónk is: október 23-i műsor kapcsán, nyári nagyszabású előadássorozat, ahol a technikát nagyrészt én készítettem, kaptam szerepet is a darabban – Ádám szerepét játszottam. Nemcsak az ipari színjátszó miatt töltünk együtt sok időt. Most már nagyon jó barátomnak tekintem.
A színjátszót nem akartam abbahagyni, és akkor már kézenfekvő, hogy nem keresek egyetemi színpadot vagy mást, mert ez nekem nagyon jó. Én itt ki tudok teljesedni, azért vagyok még mindig tag. Annyi az egész, hogy kicsit figyelek az órarendemre, igyekszem időt találni rá. Egyébként nem tudnám elképzelni nélküle az életem. Nekem ez mindig nagy szerelmem lesz.

Index: – A vállalkozói szellem jól megfér az informatikusi gondolkozással, viszont a színjátszás egészen más gondolkodást, szellemiséget kíván. Hogy tudod ezt az ellentmondást feloldani?

SzZ: – Az emberek úgy tekintenek az informatikára, mint valami mumusra; alapvetően távol áll tőlük. Mikor kiír valamit a gép, kétségbeesnek „Úristen, mi ez?”. Az informatikusok meg arra vannak, hogy majd megoldják, leokézzák a hibaüzenetet. Egyébként begubóznak, szemüvegük van, görbe a hátuk és vékony a kezük, mert csak annyit esznek, annyit mozognak, amennyi nagyon muszáj ahhoz, hogy mozgatni tudják az egeret. Ez egy sztereotip kép, de azt hiszem, erre mindig rácáfoltam. Nagyon szeretek programozni, szeretem a logikát, ezek reál dolgok, és az emberek nagy részétől alapvetően távol állnak. Hogy ne forduljak be, azért kell ez a sok minden, ami nagyon jól egyensúlyozza, kiegészíti egymást, megfér egymás mellett.

Volt egy-két olyan élményem, amikor versenyekre készültem, és egy hónapon keresztül nem volt semmi más, csak programozás. Ahogy kész volt egy feladat megoldása, jött a következő, aztán a következő. Hamar megéreztem ebből, hogy ráálltam a logikus problémamegoldásra, ami természettudományos látásmód. Ez nagyrészt jellemzi is a gondolkodásomat, de akkor koncentráltan jelentkezett, már-már fojtogatott, mert ilyenkor gépiesedik az ember, és ez rémisztőleg hatott rám. A színjátszásnál másképp kell gondolkodni, más síkra tereli a figyelmet, más a hangulata. Nagyon szeretem: más dolgokat lehet megélni, és így egyensúlyba kerül az ember. Ezért tartom fontosnak, hogy mindkettő meglegyen az életemben. Egyiket sem szeretném nélkülözni.

A középiskola végén számomra nem volt kérdés, hova kell felvételezni. Ha bölcsésznek jelentkezem, azon sokan meglepődtek volna. Nagyon szeretnék egyszer az életemben középfokú színészvizsgát tenni, csak azért, hogy tudjam, van hozzá némi közöm. Viszont az is biztos, hogy nem feltétlen ezek azok a dolgok, amelyekből tuti biztos meg tudok élni. Jó, akkor van az informatika, a kenyérkereseti lehetőség. Már csak helyet kell teremtenem az életemben a színjátszásnak, és így helyükre is kerülnek a dolgok.

Index: – Gyurin meg anyukádon kívül kik voltak azok, akiknek köszönhetően azzá váltál, aki vagy?

SzZ: – Mentoromnak tekintem általános iskolai tanáromat, Nagy Sándort, aki az egykori Széchenyi, azóta már Deák iskolában tanít. Nagyon nagy ember, kétméteres, súlylökő volt, mély, öblös hangja van. Ő volt az, aki soha nem kiabált, nem fenyegetett, de mindig megvolt iránta az a tisztelet, hogy mégsem magyaráz neki az ember hülyeségeket – ha másért nem, a megjelenéséért. Miután megszólal, kiderül, hogy hihetetlenül nagy tudású – szakmai tudása révén már milliomos lehetne. De ő tanítani szeret, tanítani akar, és hiába próbálták elcsábítani több százezer forintos fizetésekkel cégekhez, semmi nem tántoríthatja el a hivatásától. Nagyon tisztelem, és nagyon sokat köszönhetek neki. Most már talán őt is tekinthetem barátomnak. Havonta-kéthavonta felkeresem, és olyankor nincs, hogy „egy kicsit beszélgetünk” – este csak azért megyek haza tőlük, mert aludni is kell. Azt, hogy programozó lettem, neki köszönhetem. Ő tanította meg nekem ezt a fajta gondolkodásmódot (általános iskolában nem nagyon tanítanak programozást). Nagyon jól vezetett minket ebben. Hagyta, hogy elérjük a sikerélményeinket, az általunk írt programnak köszönhetően megjelenjen a képernyőn: „hello world”; ilyenkor velünk örült. Nagyon jó alapokat kaptam. Középiskolában nem hiszem, hogy sokat fejlődött volna az effajta tudásom. Mindig nagyon szívesen foglalkozott velem, ő talán a legnagyobb mentorom. A második apámnak tekintem, mert nagyon sokat tett azért, hogy az legyek, aki vagyok.

Index: – Te leszel a következő Bill Gates vagy Kóka János?

SzZ: – Bill Gatesre nem szeretnék hasonlítani, az ő elvei nagyon messze állnak tőlem. Akkor inkább Linus Torvaldsra. Ő a zseniális programozók legnagyobbika, aki a Linuxot is kifejlesztette. Közgazdasági végzettségem meg nincs, így gazdasági miniszter se nagyon leszek. Igazából vannak reményeim abban a cégben, amit megalapítottunk. Nagy álmom, hogy szépen kineveljük az egyetem alatt, és megéljünk belőle, mikor már végzünk – és felépítsünk egy életművet.

A tudománytól sem szeretnék elszakadni, nagyon-nagyon inspirál. Remélem, leszek arra alkalmas és méltó, hogy egy kutató tudását megszerezzem, és ezt a szerepet be tudjam tölteni.

Ami meg a politikai pályát illeti... A VEDIÖK nem politikai szervezet alapvetően, de piciben meg lehetett érezni, milyen a közéletben mozogni. Lenne kedvem, lenne ambícióm, ha nem is miniszterelnöki, de valamilyen szerepet szívesen vállalnék a későbbiekben.

Van itten ambíció, rengeteg. A sok mindent összeöntöm egy nagy bödönbe, keverek rajta egyet, kinyitom, és ha nem robban fel, csak lesz belőle valami kellemes dolog. Igazából annak nagyon örülnék, ha ez a cég sikeres lenne. Barátaimmal kezdtem el, és úgy gondolom, vagyunk annyira intelligensek, hogy nem fog minket széjjelhasítani. A lényeg, hogy olyasmikkel foglalkozzam, amiket szeretek, meg hogy egyszer legyen végre egy házam, amelyben jól élhetek.